loading
Menü
Támogatás

Közös programot írnak a balliberális pártok

2020. okt. 2. 14:14
2 perces olvasmány
Közös programot írnak a balliberális pártok

A DK, a Jobbik, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és az MSZP elnökei megtartották második találkozójukat, ahol megerősítették, amiben korábban már megállapodtak, hogy a 2022-es választáson az ellenzéki pártok együttműködésére van szükség a NER lebontása érdekében. Ami ehhez képest újdonság, az az, hogy a hat ellenzéki párt elnöke most már nemcsak elhatározta, de meg is erősítette, hogy közös programot kell az ellenzéknek adnia Magyarországnak - írja az Azonnali


Ha már ott voltak, a pártelnökök gyors megalapították a "programíró bizottságot", hogy a szakmaiság látszatát is belecsempésszék a dologba. Eme bizottság fő feladata pedig a balliberális ellenzéki pártok programjainak összehangolása lesz.

A bizottságba a pártok által delegált szakpolitikai stábon kívül szívesen látnának párton kívüli szakértőket is, akik javaslataikkal elősegíthetik a NER sokadik megbuktatását.

A közös program szükségességén kívül megállapodás született arról is, hogy a 106 egyéni országgyűlési választókerület mindegyikében közös ellenzéki jelöltet állítanak, a csütörtöki pártelnöki találkozón ennek jegyében további egyeztetések történtek mind a választókerületi esélyek felméréséről, mind az előválasztások részletszabályairól.

Ezekről azonban a pártelnökök csak egy későbbi találkozón döntenek majd. Ugyanis az Egység front figyelmét most teljes egészében leköti az október 11-én esedékes borsodi időközi választás, ahol az „utolsó napos mozgósításon és a részvételen múlhat, hogy a közös ellenzéki jelölt, Bíró László győzelmével megfosztható-e a Fidesz a kétharmados többségétől”.

Az Azonnal óvatosan felhívta a figyelmet rá, hogy a kétharmad így is-úgyis megmarad, de ettől most tekintsünk el.

Fotó: xxiszazadintezet.hu

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás