“Nemcsak a macskáknak, úgy tűnik, Szakáll kutyámnak is több élete van” – mondta Petrik István (49), akinek az ebe éppen egy súlyos támadás után lábadozik.
– Reggel szoktam etetni a kutyákat, de Szakáll nem jött, hiába hívtam. Azt gondoltam, a meleg elől bujkál, de furcsálltam, hiszen ő szokott lenni az első az apja, Pocak előtt – mondta István a Blikknek, akinek a gyermekei találták meg a meglőtt ebet az udvaron.
– Nehezen találtunk orvost, keveseknek van megfelelő felszerelésük egy ilyen sérüléshez. Végül eszembe jutott, hogy az öcsém Angliából mindig Érdre hozza a kutyáit állatorvoshoz, Szakállt itt mentették meg.
István a rendőröket is értesítette a támadásról.
A kiérkező járőrök felvették a jegyzőkönyvet, és lefoglalták a nyilat, mivel:
nagy valószínűséggel célzottan lett a kutyára kilőve egy fegyvernek minősülő számszeríjból.
A hatóságok ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást állatkínzás megalapozott gyanújával. Az állat gazdája a lapnak elmondta, épp egy évvel ezelőtt mérgezték meg hét hónapos komondorát, és úgy tudja, más emberek kutyáját is meglőtték a településen.
– Biztosan beruházunk egy kamerarendszerre, ahogy a szomszédaink is – fűzte hozzá István.
Naponta vizsgálják az ebet
István mindennap viszi az ebet kontrollra a támadás óta. Így, ha az állapota rosszabbra fordulna, azonnal tudnak segíteni az orvosok. Ha minden rendben megy, Szakáll gyógyulása akkor is eltarthat hónapokig.
(Blikk.hu nyomán – Fotó: Facebook)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!