Évente majdnem egy hetet ül dugóban egy budapesti…
Egy átlagos budapesti közlekedő 162 órát töltött forgalmi dugóban 2018-ban – derül ki a Inrix kutatóintézet jelentéséből amely az euronews honlapján olvasható. Ezzel a magyar főváros a harmincadik helyen áll a 38 ország, több mint 200 világvárosát tartalmazó listán.
Ráadásul a helyzet egy év alatt romlott; az autósorban állva eltöltött idő egy év alatt 11 százalékkal nőtt 2017-hez képest.
Európában Róma hozta össze a legmagasabb számot. Az olasz fővárosban átlagosan 272 órát nézte minden egyes autós az előtte veszteglő rendszámát 2018-ban, ami 16 százalékkal több mint az előző évben.
Dublinban 246, Párizsban 237, Londonban 227 óra volt az évi dugóban veszteglés átlagos időtartama – és mindenhol rosszabb a helyzet, mint korábban.
A dugó-világrekorder egyébként a kolumbiai Bogota, ahol “mindenki” 11 és fél napot rostokolt a 365-ből a városi forgalomban.
Feltűnő javulást mutat a moszkvai adat. Az orosz főváros állt a lista élén még 2017-ben, egy évre rá viszont csak a 10.
Három német város módszereit lenne még érdemes laposan tanulmányozni. Hiszen Mannheimben 21, Wiesbadenben 20, Hannoverben pedig 16 százalékkal csökkent átlagosan az egy év alatt dugókban eltöltött idő hossza.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!