Tudomány – játék közben

Van egy hely Magyarországon, ahol a tudomány nemcsak érdekes, hanem izgalmas, látványos és kézzel fogható is. Ez a Csodák Palotája (vagy, ahogy sokan ismerik: a Csopa). Mi is kipróbáltuk a családdal, és bátran kijelenthetjük: itt tényleg minden korosztály jól érzi magát, a 3 éves csöppségtől a kíváncsi nagyszülőig!
A Csodák Palotája több ezer négyzetméteres, modern, tágas játéktérbe várja a tudományra és a szórakozásra vágyó vendégeket. A színes, mozgó, felfedezésre csábító labirintusra érdemes legalább három órát rászánni, ha mindent ki akarunk próbálni és szándékunkban áll a lehető legtöbb tudományos kísérlet és magyarázat végigböngészése is. Bár mi a felénél feladtuk – igaz, akkor már több órája próbálgattuk a játékokat –, a körülöttünk lévők (elmondásuk szerint) egésznapos programra érkeztek, és látva lelkesedésüket, biztosak vagyunk benne, hogy zárás előtt mentek csak haza.
A Csodák Palotája valóban minden korosztályt megszólít, hiszen kifejezetten az óvodások számára alakították ki a Csipet Csopa útvonalat, ami egy különleges, kis baglyokkal jelzett felfedezőtúra. Itt minden játék fejleszt valamilyen területet.
A fura kerekű autó például a motoros koordinációt fejleszti – miközben gurulnak vele a kicsik, a tükörlabirintus a figyelmet és a vizuális észlelést helyezi a középpontba, az óriás pánsíp az akusztikus differenciálást – amikor hangokat keresünk, dallamokat komponálunk, a holdjáró pedig a képzeletünket fejleszti – főként, ha bele is ülünk a járműbe.
A nagyobb gyerekek számára a játék és tudomány szinte minden sarkon meglepetést tartogat. Akár egyensúlyozunk egy forgószéken, akár örvényt keltünk vagy ráfekszünk a legendás fakír-ágyra – minden attrakció mögött egy természeti jelenség rejtőzik, amit magyar és angol nyelvű ismertetők segítenek megérteni.
A repülő tükörképet mindenkinek ajánljuk, hogy próbálja ki, mert ez egy szárnyalás és optikai illúzió is egyben! Az arcösszekeverő gép kreatív móka az érzékelés határán, mivel tükrök segítségével illeszti össze az egymással szembeülők arcait, összekeverve és kiegészítve egymás vonásait.
A Csodák Palotájában naponta négy előadást tartanak az Öveges színpadon, ami a program csúcspontját jelentheti, hiszen van itt Buborék Show óriási buborékokkal, lebegő molnárlárvákkal, fénylő gömbökkel – és még a „titkos buborékrecept” titkára is fény derül!
A színpadon látványos tudományos attrakciókat is felvonultatnak: a fizika legizgalmasabb kísérleteit mutatják be. A kémia és a fizika is összemosódik egy időre, hogy látványos színekkel, hangokkal és robbanásokkal kápráztassák el a közönséget. Sőt, még a tűz és a hő rejtelmeivel is megismerkedhetünk igencsak perzselő kísérletekkel – természetesen „gyerekbarát” módon és a felnőttek számára is élvezetesen előadva.
Ha valakinek ezek után még marad ereje és ideje a további szórakozásra, akkor érdemes megnéznie a labort is, ahol valódi kísérletekben is részt lehet venni.
A Csodák Palotája nem csupán egy múzeum vagy kiállítás – ez egy kalandos tanulás, egy játékos iskola, ahol észrevétlenül kerül közelebb a tudomány a gyerekek (és a felnőttek) szívéhez. Ha egy igazán különleges családi programot keresel Budapesten – ne hagyd ki a Csopát!
Temesvári Márta
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás