Gyakorlatilag semmiben sem értek egyet Csintalan Sándorral, az elmúlt évtizedekben kifejtett “munkásságát” pedig rendkívül károsnak tartom.
Az viszont, hogy megbocsátott a feltételezett támadóinak (konkrét bizonyíték továbbra sincs rá, hogy a Hunnia-ügy utolsó három elítéltjének bármiféle köze lenne Csintalan megveréséhez), valamint, hogy még a kegyelemért is közbenjárt Novák Katalinnál, megsüvegelendő gesztus.
Van benne valami nagyon emberi, valami nagyon krisztusi – pedig tudjuk Csintalanról, hogy nem keresztény.
Most mégis emberként viselkedett. Túllépett a kicsinyes bosszún, s felemelte a szavát a meghurcolt családapák mellett, akikről a bíróság is kimondta, hogy társadalmi értelemben nem terroristák, ellenben hasznos tagjai a nemzetnek.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy el kellene felejtenünk Csintalan “viselt dolgait”, vagy valamiféle hőst kellene belőle kreálni.
Azt viszont jelenti, hogy amikor emberként viselkedik, azt el kell ismerni.
És most emberként viselkedett.
Horváth Tamás
