21.6 C
Budapest
2022. május 25., szerda
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Dúró Dóra: egy nemzeti-keresztény párttól elvárható, hogy a politikusai a magánéletükben is így éljenek

Nyomást kívánnak gyakorolni a kormányzatra Trianon-ügyben is, erre szolgált a “békeszerződés” nyilvános elégetése – mondta Dúró Dóra az ATV-ben. Szájer Józsefről is beszélt, szerinte Szájer esetében a kormánynak nem az életmódja volt elfogadhatatlan, hanem az, hogy ez nyilvánosságra került.

Románia budapesti nagykövetsége előtt elégették a trianoni diktátum egy kinyomtatott példányát a Mi Hazánk politikusai. Dúró Dóra ennek kapcsán az ATV Startban elmondta, hogy a szerződés 100. évfordulója volt az apropója, és december 1-je pedig egy román nemzeti ünnep.

Ezért akarták felhívni arra a figyelmet, hogy Trianon nem hozott békét, és a külhoni magyarok érdekei nem védettek, a magyar kormány nem lép fel ennek érdekében megfelelően.

Dúró szerint képesek nyomásgyakorlásra, példaként hozta, hogy a “mesekönyv” ledarálását követően a kormány módosította az Alaptörvényt. Azt gondolja, hogy ha ez nem történik meg, és nem kerül a figyelem középpontjába a kérdés, akkor a kormány nem lépi meg az Alaptörvény módosítását.

Hasonló nyomás alá akarják helyezni a kormányt Trianon ügyében is – Dúró szerint ebben a kérdésben is hiteltelen a kormány. Szájer József botránya pedig megmutatta, hogy a kereszténység emlegetése is mennyire hiteltelen, szerinte egy álnemzeti kormányról van szó. Dúró szerint Szájer esetében a kormánynak nem az életmódja volt elfogadhatatlan, hanem az, hogy ez nyilvánosságra került. “Ez nagyon nagy különbség”- jelentette ki a politikus.

Nem tudja elképzelni, hogy a Fidesz vezetésében ne tudtak volna erről.

“Egy olyan emberről, aki a 30 éve tűzközelben van, lehetetlen, hogy ne tudták volna. Orbán Viktort ez akkor kezdte el zavarni, amikor nyilvánosságra került, és a szavazók is megtudták”

– közölte.

A Mi Hazánk politikusát a hiteltelenség és a hazugság zavarja a legjobban az ügyben. Ha egy párt nemzeti-keresztényként kívánja magát meghatározni, a politikusoknál elvárható lenne, hogy igyekezzenek ezt az értékrendet a saját magánéletükben is alkalmazni. Négygyerekes anyaként a politikában is a család fontossága mellett tud hitet tenni, mert a politikai és magánvéleménye egybeesik.

További híreink

Mécsesekkel emlékezett a Mi Hazánk Ifjai a Deák téren

Kemény János

Milliárdos csalás gyanúja a védettségi igazolványokat gyártó cégnél

Gabay Dorka

Mindössze húsz év fegyház várhat a machetés gyilkosra

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen