11.9 C
Budapest
2022. szeptember 27., kedd
Magyar Jelen
BelföldHírekKiemelt

Dúró Dóra: minden egyes magyar gyermek közkincs (videó)

Nagy port kavart a Magyar Közlönyben megjelent rendelet, amely szerint az abortuszra készülő nők már Magyarországon is meghallgathatják gyermekük szívverését.

A Dúró Dóra által régóta szorgalmazott szívhangtörvény a Telex újságíróinál és Kálmán Olgánál egyaránt kiverte a biztosítékot. A DK politikusa a Horthy-szoborhoz hasonlóan a szakmai álláspont helyett inkább a hisztérikus reakciót választotta.

Kálmán Olga szerint ez az intézkedés fölöslegesen vegzálja a nőket. Gyurcsány szárnysegédje addig már nem jutott el, hogy az abortuszok áldozatai között is lehetnek nők. Amennyiben – “rasszista és tudatlan módon” – csak két létező nemmel számolunk úgy nagyjából minden második.

De nem csupán a liberális oldal politikusai nem értenek egyet a szívhangtörvénnyel. Emlékezetes, hogy egészen eddig a Fidesz és a KDNP szereplői is gátolták az életvédelem irányába csaknem 70 év után tett előrelépést.

Dúró Dóra a HírTv Napi Aktuális című műsorában kifejtette: ez egy egyértelmű életpárti elmozdulás, de önmagában nem jelent szigorítást és ez nem egyenlő az abortusz betiltásával.

“Az életet a fogantatás pillanatától védeni kell”

– egyértelműsítette az országgyűlés alelnöke.

A képviselő ismertette: amikor az abortuszra sor kerül, a magzat már él, tehát nem csupán egy sejtcsomó. A terhesség megszakítása után a mellrák és a meddőség kialakulásának veszélye is megnő, nem beszélve az öngyilkossági hajlamról, amely hatszorosára nő az abortuszt elvégző nők körében.

Dúró Dóra emlékeztetett arra, hogy ezt a határozati javaslatot már 2016-ban benyújtotta, de nem kapott támogatást sem a baloldali ellenzék, sem a jobboldali kormánypárt részéről. 

Nemzetközi kutatások alátámasztják, hogy a szívhangot meghallgató nők 20%-a mégsem végzi el az abortuszt – utalt a Mi Hazánk alelnöke a Macedóniában bevezetett hasonló intézkedés tapasztalataira.

“Szemléletváltást és társadalmi konszenzust szeretnénk ebben a kérdésben”

– zárta gondolatait.

Frissítés: néhány kerülettel arrébb már magyarázni kellett, hogy miért van joga minden magzatnak az élethez.

A mindig vörös Kőbányán, az ATV stúdiójában, a szintén édesanya Szöllősi Györgyi kérdezte Dúrót ugyanerről a témáról. Szöllősi azzal a felütéssel tette fel a kérdést, hogy itt egy politikai alku született (mármint a Fidesz és a Mi Hazánk között.)

Dúró Dóra kijelentette:

“ebben a kérdésben nincs helye semmilyen alkunak, hiszen ez szó szerint élet-halál kérdése, a Mi Hazánknak itt szigorúan elvi az álláspontja”.

Mi már sokkal korábban időszerűnek tartottuk ezt, ezért nyújtottuk be számtalan alkalommal a szívhangtörvényt – utalt vissza Dúró Dóra.

A riporter azokat a véleményeket tartotta fontosnak felhozni, amelyek arról szólnak, hogy a nőknek nem elég, hogy végig kell csinálniuk a lelkileg megterhelő beavatkozást, most még ezt a “tortúrát” (a szívhang meghallgatását) is extra nehezítésként kell elszenvedniük.

Dúró elmondta, hogy ez egy olyan megosztó kérdés, ahol minden résztvevő egyformán szenved. A különbség csak az, hogy van aki túlélheti ezt a traumát (anya) és van, akinek esélye sincs (magzat).

Dúró Dóra itt is leszögezte:

a Mi Hazánk nem bűnbakot keres, egy radikális, nemzeti mozgalom célja kizárólag a tájékoztatás és a szemléletformálás lehet ezzel a javaslattal.

További híreink

Több mint tízezer első világháborús és régi erdélyi fotót tesz közzé az OSZK

Szabó Norbert

Zelenszkij kész találkozni Orbán Viktorral és rendezni a két ország közti vitás kérdéseket

Dunai Tibor

Még a Kúria szerint is jogos volt a januári tanársztrájk

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben