A 2010-es évek „bürokrácialebontó csomagjához” képest nagy visszalépést jelent a Miniszterelnöki Kabinetiroda új okmányügyintézési csomagja, amelynek nyomán számos szabály- és díjváltozást vezettek be a hivatalos okmányok esetében február 1-jétől. Nemcsak az igazolványok költsége emelkedik meg, hanem hatalmas pluszadminisztráció zúdulhat ezután a kormány- és járási hivatalok ügyintézőire – írta a 24.hu.
A portál szerint februártól így seregnyi díjmódosítás és szabályváltozás lépett életbe a kormányablakoknál és az okmányirodáknál kiadott hivatalos okmányok, vagyis: a személyi igazolvány, a lakcímkártya, a jogosítvány és az útlevél vonatkozásában.
Az eddigi illeték helyett bevezették az igazgatási szolgáltatási díjat, miközben az ügyintézési költségek minden esetben érdemben emelkedtek, és több korábbi kedvezményt megszüntettek.
Mi várható?
A 24.hu forrása az alábbi változásokról számolt be:
- Becslése szerint az ügyintézési idő a kormányablakoknál dupla annyi lett, mint volt. Az ügyfelek várakozási ideje meghosszabbodott. Ez szerinte így is marad.
- Rengeteg információval kell ellátni az ügyfeleket az ügyintézés előtt a díjváltozások, és a költségemelkedések miatt.
- Sok idő megy el az ügyfelek tájékoztatásával és a csekk kiadásával. A sok tanácstalan ügyfél tovább lassítja az ügyintézést, mivel sokan nehezen tudják eldönteni, kifizessék-e például a postázást pluszban, vagy inkább bemenjenek a hivatalba a dokumentumokért.
- Sok lett a papírmunka az adatlapok, fizetési bizonylatok nyomtatása, a dokumentumok iktatása, könyvelése miatt – mivel a bizonylatokat, csekkeket öt évig meg kell őrizni, és az adott ügyiratokhoz csatolni. Annak ellenére, hogy a hivataloknál utasításba adták, hogy spórolni kell a papírral, február 1. után a szolgálati helyén körülbelül 60–70 százalékkal több papírt használtak fel, mint eddig, a plusz adminisztráció miatt.
- A kisebb településeken még nehezebb a helyzet. Több járásban hiába van akár két-három kormányablak, csak a központi kormányhivatalban lehet átvenni az okmányokat, mivel a kisebb kormányablakokban minimális az ügyintézők létszáma. Nincs rá kapacitás, örülnek ha az ügyfeleket ki tudják szolgálni.
A Mi Hazánk csökkentené a bürokráciát
A Mi Hazánk Mozgalom éppen a napokban mutatta be 5 pontos tervezetét a bürokrácia csökkentése érdekében, és pár napnak sem kellett eltelnie ahhoz, hogy bebizonyosodjon, milyen indokolt is a Mi Hazánk célkitűzése, hogy csökkentsük a bürokráciát – fogalmazott Lantos János, a párt munkaügyi kabinetjének elnöke.
Mint mondta, ugyan a 2010-es évek elején a kormány bejelentette „bürokrácialebontó csomagját”, sajnos ez a gyakorlatban nem sokat változtatott, sőt, most a miniszterelnöki kabinetiroda új okmányügyintézési csomagot jelentett be, ami egyértelműen növelni fogja a bürokráciát, a kormányablakokban pedig egyszerűen rettegnek már.
Nemcsak az igazolványok költsége emelkedik meg, de a hatalmas pluszadminisztráció nehezedhet az ügyintézőkre, ezáltal növekedni fog a várakozási idő is. Ráadásul az irányelv az, hogy olcsó ügyintézés helyett egyértelműen a pénzbeszedésre fókuszálnak, a hivatalos okmányok illetékei növekedni fognak. Lesznek új költségek is, ilyen az úgynevezett „kényelmi díj” is, most már nem postázzák ingyenesen házhoz az új okmányokat.
Lantos szerint az ügyintézési idő a kormányablakoknál duplájára nőhet, az ügyintézőknek el kell mondani a sok változást, a sok új díjat, összességében elmondható, hogy az okmányok kiadásához minimum 1-2 új embert kellene felvenni a hivataloknak, azonban ez nem kivitelezhető a gyenge fizetések miatt, így ez nem sok jót jósol sem az ügyintézőknek, sem az ügyfeleknek.
Nem véletlen, hogy kormányhivatali dolgozók elégedetlensége miatt a szakszervezet sztrájkfelhívást tett közzé. A Mi Hazánk ellenez minden ésszerűtlen és drága bürokráciát, teljesen ellenezzük a most készülő változásokat, és tartjuk magunkat korábbi 5 pontunkhoz, mert a bürokráciának a magyar embereket kell szolgálnia, nem pedig az ő életüket megkeseríteni – összegezte.
Elon Musk bürokráciaellenes forradalma – Mi a helyzet Magyarországon? (+VIDEÓ)
(Kiemelt kép: szeged365 – Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!