loading
Menü
Támogatás

Eb 2020: ha megverjük a bolgárokat, másnaptól lehet jegyet venni

2020. febr. 24. 21:36
1 perces olvasmány
Eb 2020: ha megverjük a bolgárokat, másnaptól lehet jegyet venni

Amennyiben a magyar válogatott továbbjut a nyári labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjének elődöntőjéből, akkor rögtön másnap, azaz március 27-én kezdődik a jegyértékesítés a Puskás Arénában március 31-én sorra kerülő második mérkőzésre, amely már az Eb-részvételről döntene. 







A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint a Szurkolói Klub tagjainak a megszokott módon elővásárlási lehetőségük lesz. A tagok március 27-én 14 órától, míg a tagsággal nem rendelkező drukkerek számára 24 órával később lesz elérhető a jegyértékesítő rendszer.

Egy vásárló legfeljebb hat belépőt vehet, a Szurkolói Klub tagjai ezúttal is húszszázalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet az elővásárlási szakaszban. A tikettek 4000, 8000, 15 000 és 18 000 ezer forintba kerülnek majd.

Marco Rossi szövetségi kapitány a tervek szerint március 16-án hirdeti ki a keretét. A magyar válogatott, amely négy éve pótselejtezőn harcolta ki az Eb-részvételt, elsőként Bulgária vendégeként játszik Szófiában, és győzelme esetén a Puskás Arénában fogadja az Izland–Románia párharc továbbjutóját. A második összecsapás győztese kijut a nyári kontinensviadalra, amelynek egyik helyszíne Budapest lesz.

NEMZETEK LIGÁJA-PLAYOFF, EB-PÓTSELEJTEZŐ
A-LIGA:
ELŐDÖNTŐ, MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK

20.45: Izland–Románia
20.45: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
20.45: 
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

(Nemzeti Sport)



Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Nyílt sisak
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás