„Elő kell mozdítani a gázai lakosok »önkéntes« kivándorlását"

Az izraeli biztonsági kabinet hétfő hajnalban egyhangúlag elfogadta a Hamász elleni újabb gázai hadjárat tervét. „Ez egy jó terv, mert elérhető vele a két cél, a Hamász legyőzése és a túszok hazahozatala" – mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök, írja az MTI.
„Áttérünk a rajtaütésekről a területek elfoglalására és megtartására" – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a terv összhangban van Donald Trump amerikai elnök azon korábbi felvetésével is, hogy „elő kell mozdítani" a gázai lakosok „önkéntes" kivándorlását. Az új hadműveletek tervét a maga részéről Netanjahu már pénteken jóváhagyta, miután egyeztetett róla Jiszrael Kac védelmi miniszterrel és Éjál Zamír vezérkari főnökkel.
A haditerv a ynet hírportál kormányzatra hivatkozó közlése szerint arról szól, hogy a hadsereg a korábbinál módszeresebben támadja majd a Hamász fegyveres egységeit, újabb területeket foglal el az övezetben, és ezeket végleg meg is tartja. Továbbá tartalmazza azt is, hogy a civil lakosságot elköltöztetnék az övezet délnyugati sarkában kialakított „humanitárius" zónába. Jóváhagyták a segélyszállítmányok beengedését is, amelyet csak Itamár Bengvír ultranacionalista belbiztonsági miniszter ellenzett a megbeszélésen. „Nem értem, miért kell nekik humanitárius segélyt adni. Van ott elég étel. Inkább a Hamász raktárait kellene bombázni" – mondta Bengvír, akit az izraeli sajtó idézett. „Köt bennünket a nemzetközi jog, nem éheztethetjük ki a Gázai övezet lakosságát. Az ilyen kijelentések veszélyesek" – válaszolt neki Éjál Zamír vezérkari főnök.
Hasonlóképpen reagált Gali Baharav-Miara főügyész: „Izraelnek kötelessége humanitárius segélyt bejuttatni". A miniszterek egyetértettek abban, hogy jelenleg elegendő élelmiszer van a Gázai övezetben, ezért a segélyek beengedésének tervét csak abban az esetben élesítenék, ha azt szükségesnek ítélik, és a terv szerint arról is gondoskodik Izrael, hogy ne a Hamász rendelkezzen a segélyek felett.
A vezérkari főnök a megbeszélésen kijelentette: „Úton vagyunk a Hamász legyőzése felé, amivel el tudjuk érni, hogy a fogságában lévő minden túsz kiszabaduljon”. Hozzátette, hogy meglátása szerint a hadsereg legfontosabb feladata a túszok szabadságának elérése, és csak másodlagos cél a Hamász legyőzése. Jelezte azt is, hogy a hadsereg aktív állománya önkéntesek nélkül nem képes teljesíteni a háborús célokat politikai háttértámogatás és a szolgálatmegtagadás szankcionálása nélkül.
A hadsereg egy nappal korábban már közölte, hogy ismét kiküldött több tízezer azonnali behívót. A jelentős mértékben a tartalékosokra építő hadseregnek azonban egyre nagyobb gondot okoz ennek az állománynak a mozgósítása, ugyanis a tartalékosok egyre nagyobb arányban nem jelennek meg, amikor meg kellene kezdeni az újabb szolgálatot.
Netanjahu magyarországi látogatása (Fotó: Mohai Balázs/MTI)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás