A Tanácsköztársaság idején a magyar Vörös Hadsereg vezérkari főnöki tisztét betöltő Stromfeld Aurélról elnevezett szélsőbaloldali egylet lett a Magyar Ifjúsági Konferencia ernyőszervezet 57. tagja – derül ki a csoport vezetőjének, Eszik Bencének a bejegyzéséből.
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Stromfeld Aurél Egyesület immár a Magyar Ifjúsági Konferecia (MIK) 57. tagszervezeteként csatlakozhatott a Kárpát-medence legnagyobb magyar ifjúsági ernyőszervezetéhez. A Honvédelmi Minisztérium várbeli márványtermében tartott ülésen, amely egyben a MIK 25. évfordulója is volt, ünnepélyesen is taggá váltunk – ez hatalmas mérföldkő számunkra” – írta bejegyzésében az MSZP-ben is politizáló Eszik.
Eszik Bence és Karácsony Gergely (Fotó: Eszik Bence Facebook-oldala)
Bejegyzésében kiemelte, hogy az egyesület 2023-as megalakulása óta hosszú utat járt be, „és most újabb lehetőséget kapunk arra, hogy névadónk, Stromfeld Aurél katonai pályafutásának örökségét továbbvigyük, valamint a honvédelmi hagyományőrzés ügyét erősítsük a magyar ifjúság körében”. Stromfeld Aurélt felségárulás miatt 1920. július 19-én ítélték három év börtönre és megfosztották katonai rangjától is. Kétségtelen, hogy a tehetséges hadvezér jelentős sikereket ért el a Vörös Hadsereg élén. A bíróságon is azzal védekezett, hogy csak a haza védelmének érdekében vett részt a Tanácsköztársaság életében. Ennek azonban ellentmond, hogy később vezetője volt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Rendező Gárdájának, 1925-ben pedig az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjának is tagja lett.
Árulókra emlékeztek a Stromfeld Egyesület tagjai
A szélsőbaloldali Stromfeld Aurél Egyesületet 2023-ban alapították. Közösségi oldalukat bár 12 ezren kedvelik, az ezen megjelenő fényképeken mindössze 4-5 fő látható általában. A csoportocska szellemiségét jól mutatja, hogy Magyarország szovjet megszállására mint „felszabadulásra” emlékeznek, ezért a hazánkat eláruló Budai Önkéntes Ezred hősi halottjainak síremlékénél szerveztek rendezvényt.
A Stromfeld Aurél Egyesület egy rendezvényén (Fotó: Stromfeld Aurél Egyesület Facebook-oldala)
Ezen egyébként részt vettek az Oroszországi Föderáció Magyarországi Nagykövetségének és a Belorusz Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének munkatársai is.
A csoportocska több bejegyzésben is méltatja a szovjetek oldalára átállt árulókat, ám a kommunista hadsereg katonái által meggyalázott, megerőszakolt vagy bestiálisan meggyilkolt több tízezer magyar nőről és asszonyról nem tesznek említést.
Január elején számoltak be arról, hogy „STROMFELD FELSZAB 80 EMLÉKTÚRA” néven szerveztek kirándulást, melyen 20 km-es távot teljesítettek. Ezenfelül a csoport a szovjet megszállók katonai emlékműveit is renoválta.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A budapesti antifasiszta tüntetésről tett közzé bejegyzést Ilaria Salis