19.4 C
Budapest
2022. július 7., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Jézus Krisztust gyalázó plakát jelent meg a fővárosban

Vallásgyalázó közterületi plakát jelent meg a IX. kerületi Ferenc téren – vette észre munkatársunk. Azt már korábban bejelentették a Baranyi Krisztina által vezetett Ferencvárosban, hogy szobrot állítanak az amerikai Black Lives Matter elnevezésű, fehér-ellenes, rasszista mozgalomnak. Információnk szerint ezt holnapra tervezik.

Úgy tűnik azonban, nem ez az egyetlen provokatív elgondolásuk. Ugyanis a szintén a Ferenc téren látható poszteren Jézus Krisztus kereszthalálát gúnyolják ki. Különösen felháborító ez Húsvét közeledtével.

Az “alkotás” a Szent Lándzsa történetére utal. A lándzsáról egyedül János evangéliumában esik szó, Máté, Márk és Lukács nem tesz említést róla. A történet szerint a rómaiak arra készültek, hogy eltörik Jézus lábát. A crurifragium bevett szokás volt akkoriban, és a kereszthalál meggyorsítására szolgált. Ám mire a kereszthez értek, hogy eltörjék a lábát, Jézus már meghalt. Hogy megbizonyosodjanak erről, egy római centurio, akit Longinusnak neveztek és aki Poncius Pilátus proconsul hivatalos képviselőjeként volt jelen, oldalba szúrta lándzsájával.

„ Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jőve ki abból. ”
– János evangéliuma 19:31 – 37

A jelenséget Órigenész, keresztény tudós, csodának tartotta. A katolikus vallás szerint a vér és a víz jelképezi a keresztséget és az eucharisztiát, avagy úrvacsorát. A készítők a kiömlő vért és vizet alakították át szivárványszínűre, amely a nemzetközi LMBTQ-lobbi zászlajának színe, s teljes mértékben összeegyeztethetetlen a kereszténységgel.

További híreink

Megverték és kirabolták osztálytársukat a miskolci középiskolások

Szabó Norbert

A Kúria elnökéről szavaz a parlament

Varga Lilla

Hazatérhetnek Angliából a belga és a francia lakosok

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen