A német szövetségi parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt – számol be az MTI.
Scholz a bizalom elvesztését követően Frank-Walter Steinmeier államfőnél kezdeményezte a parlament feloszlatását a berlini Bellevue elnöki palotában.
Steinmeier mindazonáltal az elkövetkező napokban megbeszéléseket akar folytatni a parlamenti frakciókkal, illetve csoportokkal. Az ARD közszolgálati műsorszolgáltatónak adott hétvégi interjújában hangsúlyozta, az államfő kötelessége ellenőrizni, hogy vannak-e egyéb lehetőségek egy stabil kormány megteremtésére.
Belső konfliktus miatt bomlott fel a kormánykoalíció
Az országban azután alakult ki koalíciós válság, hogy Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár és a Német Szabaddemokrata Pártot (FDP) vezető Christian Lindner pénzügyminiszter összekülönbözött a gazdaság- és költségvetési politika jövőbeni irányvonaláról, és Scholz november elején menesztette Lindnert a kabinetből.
Ezután Christian Dürr, az FDP frakcióvezetője bejelentette, hogy pártjának valamennyi minisztere benyújtja lemondását. Ezzel a kormány kisebbségbe került a parlamentben.
MTI nyomán
Kiemelt kép forrása: KAY NIETFELD / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Január elsejétől a schengeni-övezet tagja lesz Bulgária és Románia