21.3 C
Budapest
2021. augusztus 5., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Erdő Péter: Meg kell építeni a szeretet hídját

Minden nemzedék híd a múlt és a jövő között, az ember feladata pedig az, hogy megépítse az élet, a szeretet és a tudás hídját – erről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek advent első vasárnapjának előestéjén.

A bíboros a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus honlapján szombaton közzétett videóban azt mondta: a világjárvány ideje sokak számára gyászt, csüggedést, elbizonytalanodást jelentett. De ez az időszak alkalom arra is, hogy “elgondolkozzunk az életünkről”. –Mert az ember élete, minden nemzedék élete híd a múltból a jövő felé. (…) Az élet hídját kell megépítenünk – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezen dolgoznak a szülők, az orvosok, a betegápolók és mindazok, akik az emberek egészségét és életét védik.
Erdő Péter szerint meg kell építenünk a szeretet hídját is. A szeretetet pedig leginkább a családban lehet továbbadni a felnövekvő nemzedéknek. – A szülők ezt a drága kincset adják tovább azzal, hogy egymást szeretni tudó, barátságos, segítőkész és derűs embereket nevelnek a társadalomnak – fogalmazott a bíboros, aki kitért arra: a tudás hídját is meg kell építeni. Mindazt a tudást, amit az emberiség felhalmozott, tovább kell adni, hogy a következő nemzedékek gyarapíthassák.

Hozzátette, a pedagógusok, a nevelők, a kutatók, a tudósok mind-mind ezen fáradoznak, és ez a felelősség a mai nemzedéket is terheli. – Ugyanakkor e kihívás egyben nagyszerű feladat is. Mert mindennek akkor van igazán értéke, ha van értelme a múltunknak, van értelme a jövőnknek, van értelme egyén és közösség életének – fogalmazott. Hangsúlyozta azt is, Isten nem hagyja magára az emberiséget. – Ő itt jár velünk a történelem útján, és vár bennünket egy boldogító örök találkozásra – mondta a bíboros, aki szerint itt a földön is meg kell ragadni a találkozás alkalmait, amilyen például a jövő szeptemberre tervezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is lesz.
– Legyen Jézus életünk sugárzó társa, legyen ő az, aki optimizmust és örömet hoz az életünkbe – zárta üzenetét Erdő Péter bíboros.

 

Forrás: MTI

Fotó: fonixinfo.hu

További híreink

Jakab mindenkit kirúgott a Jobbik pártalapítványából

Dunai Tibor

Mikorra várható a rendvédelmi szervek működésképtelensége, funkcióvesztése?

Kemény János

Gépfegyverrel mászkált Lukasenka

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben