Értékrendek és rendetlenségek

Általában hamar megtudni egy illetőről hová valósi és mik érdeklik. Visszamenve az időben, egy középkori embert kérdezve valószínűleg elmondaná milyen vallású, melyik királyt szolgálja, esetleg a nemzetségét is megmondaná. Ha egy újkori emberrel találkoznánk, valószínűleg már nem beszélne annyit a vallásáról, királya meg sok esetben már nincs, így nemzetiségi alapján határozza meg magát bemutatkozáskor. És van a mai, nyugati ember, aki arra a kérdésre, hogy ki ő, vélhetően elkezdene beszélni nekünk a neméről a mára már ki tudja mennyi közül, és azonnal elvárná, hogy az ő igényeinek megfelelően viszonyuljunk hozzá. Ha úgy mernénk viszont bemutatkozni neki, hogy milyen a nemzetiségünk, szerencsénk lenne, ha nem törne ki rajta azonnal a pánikroham, de legalább is a lenézés, amiért mi még ilyen anakronisztikus középkori elnyomó és kirekesztő dogmákban gondolkodunk.

Valamilyen értéket képviselni sokszor konfliktussal jár, ha egy eltérő értékű, vagy főleg korunkban alacsonyabb értékrendet képviselővel kerülünk szembe. A civilizált ember persze képes elfogadni a másik civilizált embert, de mi van, ha a másik fél olyan alacsonyrendű értéket tekint abszolútnak, amely elfogadhatatlan számunkra? Így állunk a szexualitással. Egy normális ember számára evidens, hogy mindenki bír vele, de nem érdekli a másé, hiszen nem ez a fő szempont önmaga meghatározásában. Akinek viszont ez, az óhatatlanul szembe fog kerülni azzal, aki más értékek mentén határozza meg magát. Persze mindkettő állíthatja, hogy hagyjuk békén a másikat, vagy a mára már közhellyé vált szólás szerint „mindenki azt csinál amit akar, amíg másoknak nem okoz kárt”, de mi van, ha a másik egész világnézete olyan alapvetésekre épül, amely nem teszi lehetővé az egymás mellett való békés megélést? Egy ember számára, akinek mindene a szexualitása, mindig is zavaró lesz, ha valaki nemzetben gondolkodik, hiszen számára ez többnyire semmit sem jelent, vagy csupán egy ballaszt, ami mögött olyan mára már üressé vált fogalmak vannak mint a demokrácia vagy a szabadság. A nemzetben gondolkodót pedig természetesen zavarni fogja, hogy a másik fél gúnyt űz az ő értékrendjéből, semmisnek tekinti, parodizálja. Röviden, a legnagyobb ellentét a kettő között, hogy míg a nemzetben gondolkodás a tágabb közösségünk felé irányul, addig a szexualitás „megélése” egy önző cselekedet, ahol mindent feláldozunk az én önzésének. A konfliktus tehát a két fél között mindaddig fenn fog állni, amíg végérvényesen szét nem választjuk őket és nem húzunk egy nagy falat amin a legutolsó szó sem hatol át. De ez utópia, abból meg van már bőven elég most is. Ilyen ez a gender-ideológia is.

Gyökereiért nem kell mélyre ásnunk. Találunk itt marxistákat, ateista és nihilista filozófusokat. Személyeket, akik már egy évszázaddal ezelőtt is úgy gondolták, hogy minden mindegy. Vagyis. Minden csak kitaláció, mesterséges konstrukció. Megtévesztés, hogy elnyomják az éppen elnyomottakat. Természetesen ez alól kivétel amit ők gondolnak ki. Az az igaz. Egy valaminek nincs értelme velük szemben: Leállni vitatkozni. Tévhit, hogy vitával minden megoldható és eljuthatunk egy közös konszenzusra. A vita előfeltétele a másik meggyőzhetősége, az pedig csak akkor lehetséges, ha mindkét fél ugyanazon a világnézeten van, és csupán a részkérdésekben van nézeteltérés. Hogyan vitázzunk például a nemzetünket érintő kérdésekről, miközben a másik fél azzal van elfoglalva, hogy éppen megállapítsa egy nőnek tett bókról, hogy az valójában egy heteronormatív elnyomó maszkulin szexuális abúzus és egyáltalán nem érdekli a saját nemzete? A nemzet amúgy is csak a patriarchátus társadalmi konstrukciója, hogy elnyomják velük valódi énünket. Istent meg sem merem említeni. Felesleges időpocsékolás vitázni velük. Főleg, hogy ők tagadják nézeteik ideologikus voltát. Ők csak a szeretetet és az elfogadást hirdetik az egész világnak. Közben meg legutolsó szekták módjára egy jottányit sem képesek engedni berögzült és hazugságokra épülő világlátásukból. Sőt. Ha kell még a valóságot is letagadják – például, hogy az ember nőnek vagy férfinak születik – csak hogy igazolják hamis elméleteiket. Könyvük meg lassan több van mesterségesen konstruált képzetükről, mint teológiai tanulmány a kereszténységről. Persze mi látjuk rosszul, hiszen nekünk átmosta az agyunkat a patriarchális fehér heteró keresztény férfiak többezeréves zsarnoki uralma. Ha elolvasnánk egyik szentírásukat, azonnal megvilágosodnánk és levetnénk magunkról kirekesztő heteronormativitásunk láncait és elfogadnánk mindenkit olyannak, amilyennek képzeli magát. Talán magunkban is megtalálnánk a nonbináris agender énünket melyet a mesterségesen konstruált elnyomó társadalom elfojtott gyermekkorunktól fogva.

Mit tehetünk ellenük? Harcolunk. Mint manapság sokan. Csak egy gond van. Ez a legújabb forradalom, ami már megint fenekestül fel kívánja forgatni a világot egy soha gyakorlatban még nem működő ideológia nevében, személytelen. Nincs egy Rousseaunk vagy Marxunk, akit megnevezhetnénk mint teoretikust, bár mindkettejükből táplálkozik a mostani. Van tehát egy szélrózsa minden irányába szétágazó forradalmi ideológiánk, aminek bár vannak neves képviselői, mint például Soros György, de valójában minden pillanatban egy új irányzata jön létre, esetleg éppen saját alapjainak mond ellent (pl a feminizmus 2. generációja  vs 3. 4.). Persze mikor egy-egy képviselőjén számonkérünk ezt és azt, ők felemelt kézzel tiltakoznak, nekik ehhez semmi közük. Így állhat be az a helyzet, hogy egyesek közülük már épp a pedofiliát és a zoofiliát igyekeznek relativizálni, hiszen ők is így születtek, és ha kölcsönös a szeretet? Mondjuk a gyerek viszont szereti pedofil szeretőjét? Állat a gazdáját? Bárcsak kitalációk lennének ezek a feltevések, de már évtizedek óta nem azok, csak hozzánk még nem értek el. Semmi gond, jön majd mint a mostaniak.

Ha a 60-as évekbe tekintünk, azt látnánk, hogy a melegek jogaiért küzdenek, majd az újabb hullámosok kitalálják, hogy már nem csak melegek vannak, de vannak transzneműek és hirtelen van már 10, 20 majd 64 nem. Persze nincs megállás, hiszen mindenki születhet valamilyennek(bár például meleg gént a mai napig nem találtak, és például a transzneműek többségénél fellelhető egy gyermekkori trauma). Olyan ez mint a francia forradalom. Ki gondolt még az elején a király lefejezésére és a vérgőzös köztársaság kikiáltására? Talán páran, aztán mégis az lett belőle. Ki gondol ma az előbb említettekre? Talán páran, aztán mégis az lesz majd belőle. A forradalom alapigazsága, amit az abban résztvevők csak egyéni bukásuk pillanatában vesznek észre, hogy a forradalmat nem vezetik, az folyik a maga útján. Aki megáll, azt eltiporja. Így lehet ma, hogy például a második generációs feminizmus képviselőit (akik ezt az egészet megindították) is már kirekesztőnek és újabban transzfóbnak kiáltják ki. Gondoljunk csak J.K Rowling esetére.

Van tehát egy forradalmunk, ami megindult, és dübörög a maga útján. Hogy megállítható-e, azt nem tudom, hiszen újkori történelmünkben nem egy forradalom sikerre jutott már, még ha nem is azonnal. Lehetséges megállási pontjai az pillanat, mikor a forradalomnak már nem lesz ki ellen harcolnia és felfalja önmagát. Vagy az, ha ezt a folyamatot elszenvedő országok és társadalmak összeomlanak a migráció nyomása és a rend megszűnése alatt, hiszen a mostani forradalom folyamatosan arra törekszik, hogy felszámolja az állam autoritását és annak szerveit, amik léte nélkül viszont összeomlik a modern állam és rendje, ami az ő mozgalmukat is védelmezi. A gender-forradalomról tehát elmondható, hogy önfelszámoló folyamat. A genderlobbi és a nyugati vadkapitalisták összefonták sorsukat, így bukásuk is együtt kívánatos. Az utóbbi talán szerencsésebb számunkra, hiszen ahol egy hatalom megszűnik, annak helyére egy másik nyomul be. Gondoljunk a Római Birodalomra. Nekünk, normálisaknak, jelenleg két feladatunk van, ha szembe kívánunk szállni velük. Először is meg kell találnunk azokat az értékeket, melyekkel világnézetileg annyira megerősíthető az egyén és közössége, hogy a forradalom hatásai a legcsekélyebben hassanak rá (teljesen senki sem tudja kivonni magát alóla). Majd ezeket át kell ültetni a gyakorlatba, ahol minél több emberre kell hatnia. Ennek legjobb módja a helyi közösségek megszervezése határozott vezetőkkel az élen. Ne feledjük, hogy nem várható el több millió embertől, hogy ugyan olyan szinten legyen tájékozott a témában, így a legfontosabb, hogy a döntéshozási pozíciók visszaszerzése és alkalmazása. Szerencsénkre nekünk nem kell új, elvont dolgokat kitalálnunk, hiszen minden értékünk itt van velünk, mint a hazaszeretetünk, hagyományunk és vallásunk, csak újra fel kell fedeznünk azoknak értékeit és eszmeiségét, majd átültetnünk a mindennapokba. Másodszor pedig el kell kezdenünk azon gondolkodni, hogy mit is kívánunk kezdeni a hazánkban és európában lévő több millió emberrel, akiket véglegesen megfertőzött a gender-vírus.