20.5 C
Budapest
2022. augusztus 20., szombat
Magyar Jelen
Külföld

Észak-Korea nem tudta teljesíteni az ötéves tervet

Szinte egyik szektorban sem teljesültek az előző ötéves gazdasági terv célkitűzései Észak-Koreában – jelentette ki az országot vezető Kim Dzsongun szerdán a kormányzó Koreai Munkapárt kongresszusának megnyitásakor.

Nyitó beszédében a diktátor Észak-Korea önellátási képességének megerősítésére szólított fel, ami szerinte segíthetne leküzdeni a fejlődést akadályozó belső és külső kihívásokat.

Bár az előző ötéves tervnek már tavaly teljesülnie kellett volna, az eredmények iszonyatosan elmaradtak a célkitűzésektől csaknem minden ágazatban

– mondta.

Kim Dzsongun kitért az országban hivatalosan nem létező koronavírus-járványra is, és méltatta az észak-koreai óvintézkedéseket. A mostani ülésen új ötéves tervet készülnek elfogadni, az új körülményekhez igazítva a gazdasági és pártpolitikai stratégiát.

A több napig tartó rendezvényen hírügynökségi beszámolók szerint mintegy hétezren vesznek részt. Legutóbb ilyen kongresszust négy éve tartottak, azt 36 év után először rendezték meg. Akkor a Kim Dzsongun által elővezetett ötéves tervben kilátásba helyezték az energiaellátás javítását, az ipari és a mezőgazdasági termelés növelését.

(MTI)

További híreink

Gyros kontra dürüm

Faragó Dániel

Kína “globális közkinccsé” tenné a vírus elleni oltóanyagot

Dunai Tibor

További pusztulás fenyegeti a Nagy-korallzátonyt

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben