35.2 C
Budapest
2022. augusztus 17., szerda
Magyar Jelen
GazdaságKiemelt

“Év végéig vagy átalakítani, vagy megszüntetni kellene a katás adózást “

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint meg kéne szüntetni vagy teljesen át kéne alakítani a népszerű, kedvező adózást lehetővé tevő rendszert. Az év végéig hátralévő időt az kata módszertani átalakításának alapos kidolgozására kellene fordítani, ezért sem logikus egy évközi változtatás bevezetése – erről beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a VG-nek.

A változtatás előre láthatólag jövő januártól lép életbe.

Hogy ez végül a kata megszüntetése vagy markáns újratervezése lenne, arról korai lenne eldönteni. Mindkét megoldás mellett és ellen is szólnak érvek

– mondta.

Az MKIK elnöke azt állította, céljuk a kedvezményes adózást fenntartani az önfoglalkoztatóknak, valamint az alacsony egzisztenciájú vállalkozásoknak, de a “kiskapukat” be kívánják zárni. Becslései szerint ez a katás adóalanyok 20-30 százalékát érintheti hátrányosan, ami akár 100 ezer főt is jelenthet.

Noha Parragh állítása szerint az elsődleges probléma a rejtett foglalkoztatás, azt jól körülhatárolt szabályozásokkal ki lehetne védeni, ők azonban mégsem ezt tervezik.

Az adószinttel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az 2013 óta nem változott, szerinte érdemes lenne a kata adóját az inflációhoz vagy a minimálbérhez kötni.

Ezen felül pedig a rohamosan növekvő infláció korában noha a 12 milliós bevételi plafont 18 milliós szintre emelnék,

az egy megrendelőhöz engedélyezett évi hárommillió forintos maximumot csökkenthetnék.

Ez ugye a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy megrendelőtől egy katás vállalkozó hárommillió forintot meghaladó összeget számláz egy naptári évben, akkor a limit feletti bevételt 40 százalékos különadó terheli. Tehát már a jelenlegi szabályozás szerint is elesnek a katás vállalkozások a hosszútávú, jövedelmező megrendelésektől, ám a Parragh még ezen is tovább rontana, ami egyfelől nyilván nagyon jó a könyvelőknek, hiszen így még több katás szorul majd rájuk, másrészt jelentős fejtörést okozhat a kisadózó egyéni vállalkozóknak.

Pedig

a kata előnye korábban éppen az egyszerű könyvelés, a limitált adminisztráció és az észszerű szabályozás volt.

Ha így haladunk, az egész mehet a kukába, és kapunk még egy adóterhekkel és lehetetlen szabályozásokkal megfojtott ágazatot, melyek elvesznek a könyvelések és a bürokrácia útvesztőjében.

Kérdés persze, hogy a választások előtt miért nem beszéltek ezen javaslatukról? A közel 450 ezer katás biztosan markáns véleményt nyilvánított volna erről.

Fotó: mfor.hu

További híreink

Meggyógyult Dobrev Klára

Faragó Dániel

Müller Cecília: most van itt az ideje az oltakozásnak!

Varga Lilla

A helyi lakosság a szabadkai mester mellé állt, akit megbüntettek a szombat délutáni munkaért

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben