Napok óta az iskolai mobiltelefon-használat felülről irányított tiltásától/korlátozásától hangos a hazai sajtó. Olvashattunk számos érvet mellette és ellene, hallhattuk a kormány demagóg kommunikációját, de az ügynek van néhány eddig kevéssé érintett aspektusa. Ilyen például, hogy a hatodik osztályos Armandó (17) telefonját hogyan fogja beszedni a 45 kilós Jutka néni, illetve hogy biztosan az-e a jó irány, hogy kisgyerekként tekintünk a 18-19 éves középiskolásokra? A cikk sok egyéb téma mellett ezeket a kérdéseket is igyekszik körbejárni.
Kezdjük rögtön az egyik legfontosabbal, amiről alig esik szó a médiában. A magyar társadalom döntő többségének az a hibás kép él a fejében, hogy a diák egyenlő a kisgyerekkel. Erre a csalárd árukapcsolásra a kormányzati kommunikáció is ráerősít, elég csak Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában tett kijelentésére gondolni („a gyermekeket arra biztatjuk, hogy beszélgessenek egymással, és a szünetekben ne mindenki a kütyüjével (sic!) foglalkozzon”), de a pártsajtó is alaposan megtámogatja a csúsztató narratívát. A diákok lekicsinylését célzó szómágiára tökéletes példa a Patrióta Youtube-csatornán közzétett, a Nemzeti Konzultációk során is bevett gyakorlatnak számító irányított válaszadási lehetőség („Nem, a kicsiknek (sic!) joguk van mobilozni”).
A magyar közoktatás rendszere gyakran változik, ezért lehetséges, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a középiskolákban és a gimnáziumokban felnőtt, nagykorú diákok is tanulnak. A mindenki által ismert, négy osztályos rendszerben általában csak a végzős évfolyamra járnak 18 év felettiek, azonban
léteznek ötosztályos gimnáziumok, ahol a legidősebbek (bukás és évismétlés nélkül) 19-20 évesek, a hatosztályos technikumokba (ez nem a régi, 7-12. osztályig tartó rendszer) pedig 21 éves diákok is járnak, és az ilyen intézmények tanulóinak egy jelentős része már bőven betöltötte a 18. életévét.
A kormányrendelet a differenciálás teljes hiányával azt a helyzetet eredményezi, hogy ugyanazok a korlátozások vonatkoznak ezekre a fiatal felnőttekre, mint a 6-7 éves első osztályos kisiskolásokra. Hogy ez miért súlyos probléma, arra majd a későbbiekben térek ki részletesebben.
A Fidesz esete a szelektív értékrenddel
A kormány képviselői és médiája előszeretettel hoznak fel hivatkozási alapként külföldi példákat, hogy megmutassák, más országokban is történtek hasonló szigorítások. Arról azonban már nem beszélnek, hogy ezen szabályozások a legtöbb esetben különböznek a magyartól (életkor szerinti differenciálás, tesztjelleg, központilag előírt begyűjtés helyett táskában tartás, kizárólag a tanórákról való kitiltás stb…), ráadásul teljesen eltérő oktatási rendszerrel működő országok azok, amelyekre mutogatnak.
Költőien teszem fel a kérdést, hogy Fidesz a jelek szerint követendő példának tartott nyugati államok oktatási rendszerében hangsúlyosan jelen lévő LMBTQ-t támogató szemléletet is át kívánja-e venni, vagy csupán szelektíven csemegéznek a más országokban bevett gyakorlatokból?
Egy másik gyakran hangoztatott érv a rendelet mellett az elméletben mögötte álló össztársadalmi támogatás. Eszerint a magyarok „elsöprő többsége”, egészen pontosan 84 százaléka támogatja a mobiltelefonok iskolai korlátozását. Azonban itt is irányított válaszadásról beszélhetünk, hiszen az „ön egyetért azzal, hogy a kis lurkók tanulás helyett TikTok-élőznek?”-típusú kérdésre kevés épeszű ember felelne igennel. Az ATV Start című műsorának szeptember 3-i adásának vendége, Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője is kiemelte, hogy
nem a részletekre, a lyukasórákban, szünetekben történő mobilhasználatra vagy a központi beszedésre kérdeztek rá a felmérésükben, csupán magára a koncepcióra, az elképzelésre. Előbbiek ismeretében valószínűsíthetően már kevésbé lenne össztársadalmi egyetértés, de a gyakorlati megvalósítás népszerűségéről egyelőre nem készültek kutatások.
Nem kellene kisgyermekként kezelni a fiatal felnőtteket
A felnőtté válás egy folyamat, nem egyik pillanatról a másikra következik be. Természetesen a jogi határvonalat valahol meg kell húzni (ez a határvonal sok más országhoz hasonlóan hazánkban is a 18. életév betöltése), azonban fizikailag és pszichikailag már a pubertáskor elején kezdetét veszi a felnőtté válás folyamata. A pedagógia egyik fontos alapvetése, hogy a tanulókat a korosztályuknak megfelelően kell kezelni, hisz mással lehet lekötni egy 7, egy 16 és egy 20 éves diákot, mások az érdeklődési köreik, igényeik, elvárásaik.
Azzal, hogy a kormányrendelet nem tesz különbséget az általános iskolát épp elkezdő és az érettségitől már csak néhány hónapra álló tanuló között, súlyos hibát követ el.
Egy kisiskolás esetén valóban lehet azt mondani, hogy napközben nincsen szüksége telefonra, bőven elég, ha iskola előtt és iskola után nála van, hogy be tudjon jelentkezni a szüleinél. Egy végzős gimnazistának azonban már van magánélete, és vannak olyan fontos elintéznivaló ügyei, amelyek nem várhatnak délután háromig. Itt nem az órák alatti mobilozásról van szó, de 19-20 éves fejjel valószínűleg van már annyira érett, hogy el tudja dönteni, hogy szünetekben és lyukasóráiban másokkal akar-e beszélgetni, vagy helyette inkább az érettségire készülne az okostelefonja segítségével.
Azzal, hogy az állam életkorra való tekintet nélkül kisgyerekként kezeli a diákokat, egy dolgot ér el: a fiatalok nem tudnak fokozatosan hozzászokni azokhoz a kötelezettségekhez és elvárásokhoz, amikért egyedül ők maguk a felelősek, illetve általában a felnőtt korral együtt járó nagyobb fokú szabadsághoz.
Ennek pedig az az eredménye, hogy az iskolapadból kikerülve egyszerre zúdul rájuk minden, a felnőttkorral együtt járó elvárások tömege, a felelősség és nagyfokú szabadság, egyik napról a másikra „törnek ki”, szembesülnek az új lehetőségekkel.
Ennek pedig adott esetben rossz vége is lehet. De mit is várunk, ha egyszerűen nem szokhatnak hozzá fokozatosan a lehetőségeikhez, mivel az állam a társadalommal karöltve kisgyerekként tekint rájuk?
Átgondolatlan rendelet, kidolgozatlan részletszabályok
A legtöbb intézményben valószínűleg eddig sem okozott problémát a telefonhasználat, hiszen sok helyen a házirend eleve szabályozta a kérdést. Az új kormányrendelet azonban a részletszabályok kidolgozása vagy a betartatáshoz szükséges anyagi feltételek biztosítása nélkül fenekestül forgat fel korábban jól működő rendszereket.
A kormány a pedagógusokra is olyan többletfelelősséget hárít, amely alapból nem tartozna a munkaköri leírásukba. A diákok oktatása helyett mostantól a felülről erőltetett szabályozás betartatásával foglalkozhatnak, hiszen a telefonok begyűjtése és kiosztogatása értékes perceket rabol el a tanórákból, szünetekből. Bár a törvény elméletben lehetőséget ad a mobilok oktatási-nevelési célú használatára, ezt sok intézményben inkább nem fogják alkalmazni a jelentős pluszmunka és adminisztráció miatt (a pedagógusoknak a Kréta e-naplóban lenne lehetőségük rögzíteni az eszközhasználat időtartamát és célját, azonban az erre szolgáló felület még nem elérhető).
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorának vendégeként kijelentette, hogy az elvett telefonokért az intézmények vállalnak felelősséget. Kérdés persze, hogy melyik iskolának van adott esetben több millió forintja az esetlegesen megsérülő telefonok után a kárpótlás kifizetésére. Az államtitkár ugyanebben az interjúban a légkondicionálatlan iskolákban tapasztalható és a tanulást ellehetetlenítő hőségről is beszélt, amivel szerinte nem sokat tud kezdeni a kormányzat, a termek hajnali szellőztetését javasolta, illetve a későbbiekre nézve energetikai korszerűsítést ígért.
Ezzel valóban nehéz mit kezdeni, hiszen a mobiltelefonokkal ellentétben a meleget nem lehet betiltani az iskolákban.
Kinek imponál valójában a telefonok tiltása?
Látunk már példát arra, hogy a kormány elsősorban (vagy legalább részben) hatalomtechnikai célok által vezérelve hozott meg egy bizonyos döntést, korlátozást. Bizonyára a legtöbben emlékeznek az utóbbi évek tanártüntetéseire, ahol a diákok vállt vállnak vetve álltak ki pedagógusaik mellett, adott esetben még könnygázt is nyelve értük. Nyilvánvaló, hogy ez az összhang nem volt előnyös a Fidesz számára, kiváltképpen azért, mert az elégedetlenséget egy általános kormányellenes hangulat is jellemezte. Az így kialakult tanár-diák együttműködést azonban nagyon könnyen meg lehet törni egy olyan rendelettel, ami egy komoly konfliktushelyzetet eredményezhet az újdonsült „szövetségesek” között. Habár az nem jelenthető ki, hogy a rendelet megalkotásánál ezt a szempontot is figyelembe vették, a Fideszre nézve mindenképpen az egyik pozitív hozadéka lehet a történetnek.
Az viszont egészen bizonyos, hogy a korlátozással leginkább az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők és az idősebb korosztály ért egyet. Mindez a Szent István Intézet által megrendelt augusztus végi felmérésből derült ki, de a témáról szóló cikkek alatti kommentekben is elsősorban ezen rétegek lelkesedését tapasztalhatjuk.
Nem biztos, hogy pont azok rendelkeznek releváns ismeretekkel az okoseszközökről és a technológiáról (természetesen tisztelet a kivételnek), akik kritika nélkül fogadják el valódinak az olyan, Facebookon terjedő szenzációhajhász és egyértelműen mesterséges intelligencia által generált képeket, amelyek egy karfiolból készült motorkerékpárt, vagy egyéb szürreálisabbnál szürreálisabb, és hihetetlenebbnél hihetetlenebb dolgokat ábrázolnak.
Ha nem akar figyelni a diák, kreatívan meg fogja ezt oldani
Akik abban reménykednek, hogy az új rendelet következtében egekbe szöknek a magyar diákok PISA-pontszámai, és innentől kezdve lelkesen figyelni fognak minden órán, azokat el kell, hogy keserítsem. Lehet érvelni azzal, hogy a pedagógusoknak így korszerű és érdekes órákat kell tartaniuk, hogy megragadják a tanulók figyelmét, de lehet bármenyire is érdekes egy tanóra, ha a fiatal nem akar figyelni, akkor nem fog. Mobiltelefon nélkül is nagyon kreatívan el tudja foglalni magát az ember.
A puskázással ugyan ez a helyzet. Ahogyan mindig is jelen volt, úgy továbbra is jelen lesz, csak ChatGPT helyett vissza kell térni a hagyományosabb módszerekhez, amik talán célravezetőbbek is, hiszen egy papírfecnit jóval könnyebb elrejteni, mint egy 6”-os kijelzővel rendelkező okostelefont. Az iskolai zaklatás pedig (amelyet a kormány szerint majd visszaszorít a rendelet, hiszen manapság gyakran ez is a mobilok segítségével történik) visszaköltözik az offline térbe, mert ahhoz tényleg nagyon naivnak kell lenni, hogy azt higgyük, a telefonkorlátozás majd megold egy ilyen mély és régóta jelen lévő problémát.
És ha már a zaklatóknál tartunk: a gyakorlatban vajon hogyan kell elképzelni azt az esetet, amikor abból a bizonyos antiszociális rétegből érkező, szabadidejében küzdősportoló, 17 éves létére hatodik osztályos Armandó telefonját kellene beszednie a 45 kilogrammos Jutka néninek?
Korlátozni ésszerűen is lehetne
Az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy teljes mértékben ellenzem a rendelet koncepcióját, és azzal semmilyen mértékben nem értek egyet. Ez azonban nem így van, én is tisztában vagyok a túlzásba vitt telefonhasználat káros hatásaival és szerintem sem jó dolog a fialok telefonfüggősége vagy az órák alatti TikTok-liveozás.
Azonban a törvényalkotó célját máshogyan is el lehetne érni, például az órai mobiltelefon-használat tiltásával (az okostelefonok tanári asztalra való kihelyezése például egy hatásos és könnyen kivitelezhető módszer lenne),
de egész egyszerűen rá lehetne bízni az intézményekre is, hogy az egyedi sajátosságaik szerint vezethessék be a korlátozást (a kormány kommunikációjával ellentétben az órák előtti kötelező beszedésnek köszönhetően nagyon kicsi az intézmények mozgástere, amennyiben maradéktalanul meg akarnak felelni az előírásoknak, nem véletlen, hogy számos helyen, bár fű alatt, de egyszerűen nem tartják azt be).
Továbbá nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a korosztályok szerinti differenciálás hiányát mekkora hibának gondolom. A rendelet végsősoron arra neveli a fiatalokat, hogy hazudjanak, keressék a kiskapukat és a kerülőutakat, mert ne legyen kétségünk afelől, hogy minél idősebb egy diák, annál kevésbé fogja betartani az új szabályozást, ezzel pedig hozzászokhatnak, hogy egy olyan posztkommunista, de a fejekben a mai napig a vörös diktatúra legsötétebb éveit idéző országban, mint Magyarország, kizárólag így lehet érvényesülni.
A fiatalabbaknál meg nem sok minden fog változni: miután hazaértek az iskolából, a millenial szülő egyből adja is a kezébe az okostelefont vagy a tabletet, hogy addig se a gyerekneveléssel kelljen foglalkozni (ismét tisztelet a kivételnek).
De egy látszatmegoldás mindig egyszerűbb, mint a fejekben rendet tenni, és a probléma forrásával foglalkozni.
Ez a véleménycikk részben a Magyar Jelenen „Telefonmentes iskolák: miért változtatja meg pozitívan az oktatást?” címmel megjelent cikkben felvetettekre is reagál. Mivel az érmének mindig két oldala van, így javasoljuk olvasóinknak ennek az elolvasását is.
Telefonmentes iskolák: miért változtatja meg pozitívan az oktatást?
Kiemelt képünk forrása: prostooleh/Freepik
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
