Civil drónok szállták Észak-Koreába
I Dzsemjong | Kép forrása: Szon-dzsun Cso/Bloomberg/Getty Images
Sajnálatát fejezte ki a dél-koreai elnök Phenjan irányába amiatt, hogy néhányan drónokat reptettek észak-koreai légtérbe, és felhívta a figyelmet, hogy az ilyen cselekmények feleslegesen mélyítik a két Korea közötti feszültséget − írja az MTI.
I Dzsemjong a kabinet ülésén hangsúlyozta, hogy a három ember − aki ellen azóta eljárás indult − nem a kormány megbízásából indított drónt Észak-Korea felé februárban, viselkedésüket pedig felelőtlennek nevezte.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a civileknek tilos bármely olyan akciót kezdenie, amely „provokálná” Észak-Koreát, valamint kiemelte, hogy a drónok felbocsátása aggodalmat keltett a határ menti térségben élők között is.
Hangsúlyozta azt is, hogy a gyorsan változó geopolitikai viszonyok között Szöulnak komoly felelőssége van a Koreai-félsziget stabilitása és békéje megőrzésében. Bár az államfő korábban már többször intett az ilyen cselekmények ellen, a mostani volt az első alkalom, hogy Észak-Korea felé is kifejezte sajnálatát.
Tavaly júniusi hivatalba lépése óta I Dzsemjong már jelezte Phenjannak, kész újrakezdeni a két ország közötti megbeszéléseket, ám a kommunista állam mind ez idáig nem reagált a kezdeményezésre.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás