7.3 C
Budapest
2020. december 5., szombat
Magyar Jelen
Külföld

Fény a “fekete” kontinensen : megérkezett az első rabbi Nigériába

Mendy Sternbach rabbi, és felesége, Mazal azért költözött a 17 és fél milliós nigériai nagyvárosba, Lagosba, hogy megalapítsák annak első Chábád-központját, derül ki mindazok számára, akik olvassák a zsido.com portált.

Évről évre visszavonzotta valami

Mendy hat évvel ezelőtt, 21 éves jesiva tanulóként utazott először Brooklynból Nigériába, hogy segítsen a nagyünnepi imáknál és egyéb összejöveteleknél. A fiatal rabbit azóta is évről évre visszavonzotta valami Afrikába, és rabbinikus tanulmányai során szinte minden zsidó ünnepre visszatért, hogy segítse az első nigériai Chábád-küldöttek munkáját. Így született meg végül mostani elhatározása, hogy feleségével felépíti a Szaharától délre fekvő országok 11. Chábád-központját a földrész legnépesebb városában. Nigériában összesen ezer zsidó él, közülük mintegy 450-en a hatalmas, gazdaságilag is jelentős eredményeket felmutató tengerparti városban, Lagosban.

Soha véget nem érő

Sternbach rabbi, bár tisztában van az új földrész és az új kultúra jelentette kihívásokkal, bizakodóan tekint a jövőbe. Mint megjegyezte, „a helyi zsidók túláradó támogatása soha véget nem érő munka”.

Ahogy bővül a gazdaság, úgy nő majd várhatóan a zsidó közösség is

„Rendszeresen megkérdezték, hogy mikor jövök vissza” – mondta.

„Nigériában hatalmas potenciál rejlik, és ahogy bővül a gazdaság, úgy nő majd várhatóan a zsidó közösség is. Itt leszünk, megalapozott infrastruktúrával, és készen arra, hogy kiszolgáljuk az igényeiket, hogy a Rebbe utasításait megvalósítva a világ minden olyan pontjára elvigyük a tóratanulást, a micvák megtartását, és a zsidó hagyomány szeretetét, ahol csak zsidók élnek.”

A Nigériában élő zsidók túlnyomó többsége üzletember, illetve nemzetközi vállalatok dolgozója. Nagyrészt Abujában, Lagosban, illetve Ibadan városában élnek. Az országban több tucat izraeli vállalkozás: építési vállalatok, információs technológiai, hi-tech, kommunikációs, valamint infrastruktúra-fejlesztéssel, emellett mezőgazdasági fejlesztéssel és vízgazdálkodással foglalkozó cégek működnek.

A jó földbe vetett mag

Az átlag nigériai vallásos beállítottságú és kedvezően ítéli meg a zsidókat. „Itt nem létezik antiszemitizmus” – jelentette ki Sternbach rabbi is.

„A helyiek szeretik a zsidókat és gyakran megesik, hogy az utcán odajönnek hozzám és áldást kérnek. Azt mondják, hogy mi, zsidók vagyunk a »népek lámpása«.

Kapcsolódó híreink

További pusztulás fenyegeti a Nagy-korallzátonyt

Kiss Albert

Lopással tiltakoztak

Faragó Dániel

50 ezer liter alkoholt adományoz a Jägermeister, hogy ne fertőződj meg

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben