11.2 C
Budapest
2021. május 10., hétfő
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Franciaország: buszsofőrre támadt, majd megharapott egy rendőrt

Buszsofőrre támadt egy nyugat-afrikai illegális bevándorló a francia Val-d’Oise-ban. A támadás kiváltó oka mindössze annyi volt, hogy a sofőr figyelmeztette a fekete férfit, az ország hatályos jogszabályai szerint ha nem visel maszkot, nem utazhat a buszon. A migráns ettől annyira feldühödött, hogy még a közte és a sofőr között felállított plexifalat is összetörte – írja egy francia lap.  

A buszsofőr ekkor rendőrt hívott, akik megpróbálták lenyugtatni az őrjöngő férfit. A néger a rendőrökre támadt, egyiküket megharapta, mire a járőr vérezni kezdett.

Társa ekkor elektromos sokkoló-pisztollyal próbálta megfékezni a migránst, de az mintha meg se érezte volna, úgy tombolt tovább. Végül három rendőr kellett hozzá, hogy földre vigyék és megbilincseljék.

Két rendőrt két hetes betegállományba küldtek, olyan súlyosan megsérültek, a harmadik járőr könnyebb sérülésekkel megúszta, őt öt napra felmentették a munkavégzés alól.

A fekete férfit is kórházba szállították, ahol az orvossal szemben is ellenségesen lépett fel, még a vérvételbe sem egyezett bele, holott ez az eljárás kötelező része annak érdekében, hogy megtudják, van-e bármiféle fertőző betegsége, ami miatt a megharapott rendőrt majd kezelni kell.

Franciaországban a buszsofőrök elleni támadások egyre gyakoribbak. A sajtó szerint ez nem a bevándorláshoz, hanem a kötelező maszkviselés miatt agresszióhoz köthető. Júliusban, Bayonne-ban egy francia buszsofőrt azért öltek meg “fiatalok”, mert a férfi megkérte őket, hogy tartsák be a szabályokat.

Kiemelt képünk illusztráció 

További híreink

Újévi köszöntőlapján Trockijt idézett a párizsi rendőrfőkapitány

Irányi Dániel

Azerbajdzsán nukleáris erőműre mért csapással fenyegeti Örményországot

Szabó Norbert

Marvel: A galaxis őrzői főhőse is “LGBTQ-karakter”

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben