Toroczkai a szaúd-arábiai nagykövettel tárgyalt

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke X-bejegyzésében számolt be arról, hogy a Szaúd-arábiai Királyság nagykövetével, Őexc. Majed bin Abdulaziz al- Abdannal folytatott gyümölcsöző tárgyalást. A pártvezető hozzátette, hogy számos nemzetközi ügyet azonosan ítélnek meg, és kölcsönös tisztelet alapján erősítik hagyománytisztelő nemzeteik kapcsolatát. A posztban felhívta a figyelmet arra is, hogy készülnek a II. Hungulf Expó és Konferenciára, amely korszakalkotó kezdeményezéssé vált.
„A napokban kötik meg a Mi Hazánk segítségével az első szerződéseket az Öböl-menti térség üzletembereivel olyan magyar cégek, amelyek tavaly kiállítók voltak az első Hungulf Expón” – zárul a bejegyzés.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás