OECD tanulmánnyal indítanak támadást a multik a magyar vízkészlet felhasználásért

Az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet az OECD tagországok gazdasági helyzetét, oktatását, adózását és egyéb szakpolitikai területeit vizsgáló szervezet, amely ajánlásokat megfogalmazó elemzéseket készít partnerei számára. A szervezet Regionális Fejlesztéspolitikai Bizottságának 2025–26-os Vízgazdálkodási Programja részeként készült jelentés széles körű szakpolitikai párbeszéd révén elemzi a magyar vízkészletek állapotát az éghajlatváltozás, valamint a gazdasági, társadalmi és környezeti tényezők összefüggésében.

Hogy röviden összefoglaljuk: a magyar vízkészlet válságban van, mind minőségileg, mind mennyiségileg, ezért – a klímarettegés és a GDP védelmében – a kerti kutakat azonnal fel kell számolni, meg kell semmisíteni, de legalábbis súlyosan megadóztatni, különben mindennek vége. Mert Mari néni veteményese és Pista bátyámék állattartó telepe – az ingyen, sőt, figyelem, kulcsszó: „illegálisan” (!) fúrt kútjaival – kiapasztja a magyar vízbázist.

A Portfolió által bemutatott OECD-tanulmány megállapításai szerint „Magyarország vízbiztonságát egyre inkább egyszerre formálja a külföldről érkező vízhozamok bizonytalansága, a klímaváltozás gyorsuló hatása, az elöregedő infrastruktúra és a szabályozatlan vízhasználat.

Ebben a rendszerben az illegális kutak tömeges jelenléte nem marginális probléma, hanem a fenntartható vízgazdálkodás egyik kulcskérdése: 

torzítja az adatszolgáltatást, gyorsítja a felszín alatti készletek kimerülését, és aláássa azokat a gazdasági és szabályozási eszközöket, amelyekkel a vízhasználatot a megváltozott éghajlati feltételekhez kellene igazítani.”

Azt ugyan a tanulmány sem merte tagadni, hogy Magyarországon „a felszíni és felszín alatti édesvízkészletek abszolút mennyisége európai összevetésben magas”, az aszályok, és a még mindig rossz szemléletű kormányzati árvízkezelési politika ellenére, és még magasabb lenne, ha az időnként érkező árvizeket a kormányzati vízgazdálkodási politika nem leengedné az országból, hanem megtartaná. A tanulmány azt is kénytelen elismerni, hogy „az egy főre jutó megújuló vízkészlet az uniós mezőny felső harmadába tartozik”. Minden bizonnyal a felső harmadnak is a felső részébe. Nem véletlenül települnek ide sorra az akkumulátorgyárak, vegyi üzemek (gumi- és műanyaggyártók), a nagy vízigényű iparágak multijai.

Fogyatkozó ország, növekvő vízfogyasztás 

A tanulmány szerint miközben a vízpótlás ingadozik, összességében három százalékkal csökkent az elmúlt években, „a vízkivételek volumene 2014 óta növekszik, évente átlagosan 1–1,3 százalékkal, így a készletek és a felhasználás közötti egyensúly fokozatosan romlik. (...) Az egy főre jutó vízkivétel 2023-ra elérte az évi közel 500 köbmétert, ami az uniós országok között az ötödik legmagasabb érték.”

Vajon ennyivel több vizet fogyaszt egy félmillióval csökkent népességű ország, vagy éppen ennyivel több vízigényes iparágat tart el a magyar vízbázis? 

A tudós társaság – és sajnálatos módon a velük együttműködő, adatszolgáltató kormányzati szervek (az Energiaügyi, valamint a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium) – a megoldást nem az akkumulátor-, vegyi- és gumiipari gyárak telepítésének leállításában, hanem a már működő hazai kutak felszámolásában látja!

Mert egyrészt a felszín alatti vízkivételek mintegy tizenhat százaléka engedély nélkül történik be nem jelentett kerti kutakon keresztül, másrészt mindössze körülbelül minden tizedik kút rendelkezik érvényes engedéllyel. Ez azt jelenti, hogy több százezer háztartási, mezőgazdasági és kisebb üzemi kút működhet ellenőrizetlenül, ismeretlen mennyiségű víz kitermelésével. 

Az OECD értékelése szerint ez nem pusztán jogi vagy adminisztratív probléma, hanem a vízgazdálkodás egyik legsúlyosabb strukturális kockázata: 

a hatóságok nem látják pontosan, mekkora a tényleges kitermelés, milyen ütemben merülnek ki egyes vízadó rétegek, és hol alakulhat ki tartós vízhiány.

A jelentés rámutat arra is, hogy az „illegális” kutak elterjedtsége torzítja a vízhasználati statisztikákat, gyengíti a vízdíj- és díjrendszer hatékonyságát, valamint aláássa a víztakarékosságot ösztönző gazdasági eszközöket.

Az OECD- megoldása: vízdíjemelés, további megszorítások a mezőgazdaságban

„Az alacsony vízdíjak, a mezőgazdaság számára biztosított mentességek és az aszályos időszakokra vonatkozó könnyítések csökkentik a szabályos engedélyezés iránti motivációt, miközben az ellenőrzési és szankcionálási kapacitások nem elegendőek ahhoz, hogy visszaszorítsák a feketén működő vízhasználatot.”

Csakhogy az adatok más képet festenek. A magyar szarvasmarha-állomány (ezt a mezőgazdasági ágazatot szokták fő bűnösként azonosítani a vízvédők) nagyjából kilencszázezer egyed. Az állatok napi vízigénye körülbelül kilencvenmillió liter víz. A gödi és a készülő debreceni akkumulátorgyár napi vízfogyasztása szintén ekkora. Tehát a teljes magyar szarvasmarha-tenyésztés, sok tízezer magyar munkája biztosítható egy-két nagyipari cég további idetelepítésének megakadályozásával. Lehet, hogy a GDP-nk, az idegenek profitja majd nem növekszik kellő mértékben, de a vidéki magyarok munkalehetősége, jóléte, életminősége minden bizonnyal.

A válságot a kerti kutak okozzák – az OECD szerint

A kutakért és kutak ellen folyó harc már legalább tíz évre nyúlik vissza Magyarországon. Áder János köztársasági elnök már 2018-ban megvétózta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé tette volna, hogy bizonyos mélységig engedély nélkül lehessen kerti kutakat fúrni. Persze környezetvédelemre hivatkozott, pedig 

az igazi nagy vízfogyasztók és szennyezők az ipari szereplők. 

Nekik akarnak minél több vizet biztosítani álságos érvekre hivatkozva. 

A kutakért folyó harcba egyedül a Mi Hazánk avatkozott be eredményesen. 

2023-ban a kormány már egyszer megpróbálta regisztráltatni és megsarcolni a kúttulajdonosokat, azonban ezt akkor a Mi Hazánk Mozgalom megakadályozta.

Az OECD jelentése szerint a vízhiány és különösen az egyre gyakoribb és súlyosabb aszályok már nemcsak az agrárium problémái, hanem az egész magyar gazdaság teljesítményét érdemben befolyásoló kockázati tényezők. A számításaik alapján egy tartós, országos kiterjedésű, extrém aszály esetén a gazdasági kibocsátás éves szinten 4–7 százalékkal is alacsonyabb lehet annál, mint amit normál időjárási viszonyok mellett elérne az ország. Ez azt jelenti, hogy nem egyszeri, lokális terméskiesésekről van szó, hanem olyan sokkhatásról, amely a teljes GDP-t több százalékponttal képes visszavetni egyetlen év alatt.

Szankciót, szankciót!

„A testület ezért azt javasolja, hogy a díjrendszert emeljék közelebb a költségmegtérüléshez – vagyis a rezsicsökkentés kedvezményes tarifáját vizsgálják felül –, szűkítsék az indokolatlan mentességeket (különösen az aszály idején automatikusan adott felmentéseket), és erősítsék az ellenőrzést. Ide tartozik az is, hogy a vízjogi engedélyezést és a monitoringot szigorítani kell, hogy pontos kép legyen a tényleges vízhasználatról” – fogalmaz a tanulmány.

Tehát miközben Magyarországon a népesség (ezzel a fogyasztás is) csökken, a Kárpát-medencében viszont a tanulmány szerint is magas a felszíni és felszíni vízkészlet, mégis emelni kell a vízdíjakat, és főleg nem engedni a kerti kutak ingyenes és kisüzemek olcsó vízhasználatát. Világos, tudományos megállapítások, bár fokozná a megértést, ha legalább egy tanulmányon belül következetesen írnának arról, hogy szűkös-e vagy bő a vízkészletünk.

A tanulmány egyébként helyes megállapításokat is tesz, például a területi, „helyalapú” vízgazdálkodás erősítésére vonatkozóan. A jelentés szerint az Alföld, a hegyvidéki vízgyűjtők, a városi térségek és az árterek teljesen eltérő problémákkal küzdenek, ezért egységes országos szabályozás helyett sokkal erősebb regionális alkalmazkodásra van szükség. Ennek része 

a vízvisszatartás növelése (vizes élőhelyek, árterek, tározók, talajnedvesség-megőrző gazdálkodás), a csatornák és belvízelvezető rendszerek szemléletváltása – nemcsak gyors elvezetés, hanem megtartás –, 

valamint az önkormányzatok pénzügyi és szakmai támogatása az alkalmazkodáshoz.

Végkövetkeztetései és intézkedési javaslatai azonban mégis a szokásosak: még több díjjal és szankcióval szorongatni a lakosságot az „illegális” kutak felszámolása, a pontos nyilvántartás, a kötelező bejelentés, valamint az ellenőrzések révén.

Az OECD következtetései egyértelműek: „az engedély nélküli kerti kutak miatt az illegális vízkivételek tömege aláássa az egész vízstratégiát: torzítja a készletbecslést, felgyorsítja a felszín alatti víztestek kimerülését, és ellehetetleníti a keresletmenedzsmentet. Ezért a kutak legalizálása, mérése, engedélyezése és ellenőrzése nem adminisztratív apróság, hanem a klímaadaptáció egyik alappillére.”

Vízstratégia, alappillér, keresletmenedzsment. Jól hangzó szavak, de a kérdés végül csak egy: mi végre? A mi javunkra, vagy ellenünkre? A víz a legnagyobb magyar kincs. Ez a csillogó, tiszta kincs mindannyiunké, a mi földünk ajándéka, amellyel bőséggel áldott meg minket a sors. Ne engedjük, hogy alattomosan elidegenítsék tőlünk ezek a rafinált adaptációs menedzserek.

Kapcsolódó: