Ragadozók az istállókban 1. rész – Felfüggesztették az egy éve büntetőeljárás alatt álló ismert zalai díjugrató edzőt

Egyetlen sorban jelent meg a Magyar Lovassport Szövetség honlapján – eldugva a felfüggesztések között –, hogy büntetőeljárás zajlik Bujtor Roland közismert díjugrató, lovasedző ellen. Konkrétum nem derül ki a táblázatból, csak az tűnik ki, hogy két ügyszámmal, két felfüggesztés is hatályban van vele szemben. Versenyzői és edzői tevékenységét is szüneteltetni kénytelen.
A férfi ellen egy éve zajlik büntetőeljárás fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt. A hivatalos – rendőrségtől, illetve ügyészségtől kapott – tájékoztatás erre nem tér ki, de Bujtorhoz közeli lovas körökből tudjuk: a fiatalkorú áldozat, aki feljelentette, a tanítványa volt. Ráadásul nem Bujtor Roland az egyetlen, aki lebukott mostanság. Ugyancsak egy közismert, mi több, korábban az év edzőjének is választott trénert távolítottak el egyik napról a másikra egy Pest vármegyei lovardából, ahol előtte családtagnak számított. Érdekes, hogy miközben a lovarda teljes személyzete pontosan tudja, mi történt az egyik lánnyal és mi áll a kirúgás hátterében – büntetőfeljelentés a mai napig nem történt. Az általunk ismert áldozat 14 éves.
„A lóval fogják meg őket, mert ezeknek a kislányoknak a lovuk a mindenük. A szülők pedig a kábulattól, hogy milyen sokra viszi a gyerek, sokszor azt sem veszik észre, ami a szemük előtt zajlik. Persze olyan is akad, aki észreveszi, de nem is érdekli, mert vannak, akiknek csak az számít, hogy meglegyen a tökéletes fotó a Facebookra a lányukról, ahogy feszít a ló hátán, vagy a nyakában lóg az érem, és elhiszik, hogy a gyerekük a világ legnagyobb tehetsége. Aztán vannak olyan anyukák is, akiket ugyancsak becserkésznek ezek az edzők”
– mondta egy édesanya a Magyar Jelennek.
Találgatjuk, hogy mikor, hol csúszott el annak a sportnak a nemessége, tisztasága, amely évezredek óta egybeforrt nemzetünkkel. Az édesanya – akinek a lánya még az előtt kiszállt, hogy társai sorsára jutott volna – azt mondja, tévút azt gondolni, hogy mivel a lovaglás drága sport, az elit sportja lenne. Meg aztán ugye, mi számít manapság „elitnek”...
„Azok akkor, amikor a lovassport még valóban az elit kiváltsága volt, legfeljebb istállófiúk lehettek volna. Most meg újgazdagok; körülbelül tíz család uralja a díjugrató szakágat, mármint versenyszinten”
– jegyzi meg.
Aztán megállapodunk abban, hogy a lovassport voltaképpen csak egy a sorban. Egymás után hullanak ki a csontvázak a szekrényekből és ismerjük meg a ragadozók valódi arcát. Úszás, a küzdősportok, vívás – mindegyikben zajlik épp aktív pedofilbotrány.
Lovas berkekben közismertek a sorozatunkban következő hetekben feltárásra kerülő történetek, évtizedes bűnök. Kezdjük a sort a legfrissebben, közelmúltban felfüggesztett zalai mesterrel.
Másfél éve tartó nyomozás, nyolc-kilenc tanú és friss felfüggesztés
„Elektronikus úton a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság szexuális visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat az ügyben. A folyamatban lévő nyomozás részleteiről nem áll módomban tájékoztatást adni”
– áll a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság lapunknak megküldött válaszában, ami gyakorlatilag kevesebb, mint amit már biztosan tudunk, de megerősítésnek kiváló.
Kérdésünkben arra voltuk kíváncsiak, történt-e már gyanúsítás, gyanúsítotti kihallgatás és igaz-e, amit a lovas körökben beszélnek Zalában, miszerint több mint egy éve nem történik szinte semmi, pedig már nyolc vagy kilenc lányt is kihallgattak, akik érintettek lehetnek az ügyben.
Bővebb választ kaptunk a Zala Vármegyei Főügyészségtől.
„Az érintett ügyben 2024 áprilisában került sor a gyanúsított kihallgatására. Sértettként egy hölgy szerepel, de tanúként több személyt hallgattak ki. A megalapozott gyanú tárgyát képező bűncselekmény a tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntette. A bizonyítékok beszerzése, értékelése zajlik, esetleges újabb gyanúsítás a nyomozás további irányától függ, melyet a Zalaegerszegi Járási Ügyészség felügyel”
– írta a főügyészség szóvivője.
A megalapozott gyanú tehát többszörösen minősülő, fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális visszaélés. A hatályos Büntető Törvénykönyv 198. paragrafusa szerint ez egy sértett esetében három évi szabadságvesztés lehet. Persze ez súlyosbodhat, ha a halmazat is megjelenik esetleg majd a minősítő körülmények között. A vonatkozó jogszabály kimondja, hogy:
„az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végez, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Örökre eltilthatják az edzőt, aki tanítványát molesztálja
Hasonló ügyeknél mellékbüntetés a gyermekekkel történő foglalkozástól való végleges eltiltás. Jelen pillanatban Bujtor Roland a Magyar Lovassport Szövetség felfüggesztése alapján nem versenyezhet és nem végezhet edzői tevékenységet. Azt, hogy pontosan mikortól van érvényben a tiltás és ellenőrzik-e egyáltalán, kikkel dolgozik a saját lovardájában, egyelőre nem tudjuk.
A férfi 1990 óta versenyez díjugratásban, de tenyésztőként is jegyzik. Nemzetközi tenyészszemléken is aratott győzelmeket, Zalaegerszeg közelében, Bagodon saját lovasparkot üzemeltet, ahol egyedül ő tréner. A komplexum honlapján az áll, hogy gyermekkortól felnőttkorig, kezdőknek és versenyszinten is vállalnak edzéseket. Nem mellesleg saját lovas egyesületük is van.
„Nemcsak a sportolni vágyók kereshetnek fel minket, további lehetőségekkel állunk az Önök rendelkezésére. Az év folyamán, gyermek ügyességi verseny, lovasfarsang, díjugrató lovasverseny és edzőtáborok színesítik a park életét”
– írják honlapjukon.
Az persze egyetlen mondatból sem derül ki, hogy a neves edzőt, Bujtor Rolandot nélkülözni kényszerülnek a tanítványok.
Egy tanítvány volt az a lány is, aki immár közel másfél éve a rendőrséghez fordult. Ritka, hogy maga az áldozat gyűjtse össze bátorságát és önállóan tegye meg ezt a lépést. Ezt a lányt végül több másik tanítvány is megerősítette vallomásában, akik mindannyian pontosan tudták, mi zajlik az edző bácsi és a fiatal lány között.
„Ezek a kislányok istenítik az edzőt, aki fürdik a sztárságban, élvezi, ahogy körülrajongják. Az úgy konkrétan sosincs kimondva, hogy ezt, vagy azt várna a komolyabb figyelemért, de mindig egyértelműen lehetett látni, ki az aktuális felkarolt…”
– mondta egy szülő, aki szerint – és nincs egyedül a véleményével – a versenyszintű díjugratás az egyik legfertőzöttebb a szexuális visszaéléseket tekintve.
„Csak leverte a szalmát a nadrágjáról”
Egy felidézett történet, amely sokkal régebbre nyúlik vissza, de még mindig Zala vármegyéhez köthető, jól példázza, mennyit jelentenek a magukat odaadó kislányok a sztárolt edzőknek. A lapunknak név nélkül nyilatkozó „lovas szülő” állítása szerint szemtanúja volt, ahogy a mesteredző, a díjugratás akkoriban talán egyik legnagyobb tekintélye kilép a boxból, leveri nadrágjáról a ráragadt szalmát és elsétál, mintha mi sem történt volna. Csak utána jött ki még magát igazgatva a gyermek. Olyan 14 éves forma.
„Nem lett nagy név, nem vált ismertté, kiválósággá – bármit adott érte. Vannak a kiválasztottak, akikkel legalább tényleg foglalkoznak, képzik, versenyekre kísérik és jönnek olykor az érmek is. De vannak olyanok is, akik az edző bácsinak legfeljebb a nyerget tehetik alá. Ez a kislány is ebbe a kategóriába tartozott. A nagy mesteredző még hátra sem nézett”
– idézte fel az anyuka azt a pillanatot, amikor már biztosan tudta, az ő lánya nem fog erre a sorsra jutni.
A történet szereplője idős már annyira, hogy ma már nem jelent veszélyt senkire és mivel vele kapcsolatban büntetőeljárásról sem tudunk, őt nem nevezzük meg, de a lovasok között róla is mindenki pontosan tudta, mit csinál az istállóban, a lovak takarásában.
Ahogy arról a Pest vármegyei, szintén neves, ismert lovardában sokáig már-már családtagnak tartott edzőről is régóta tudott volt, hogy szereti a fiatal lányokat, mégis rábízta a család az egyik legnagyobb kincsét, az akkor 14 éves lányukat. Ki tudja, sejtették-e mi történhet a nemzetközi versenyekre tartva a lovas kamionban, azokon a hosszú utakon, amelyekre csak az edző bácsi kísérte el a kislányt. Néhány héttel ezelőttig…
Folytatjuk!
(Utóbbi esettel kapcsolatban már korábban megkerestük a Magyar Lovassport Szövetséget, de a mai napig nem kaptunk választ. Ezúttal Bujtor Roland kapcsán tettünk fel kérdéseket. Egyebek mellett azt, hogy pontosan mikor függesztették fel, miért vártak eddig a döntéssel és ellenőrzik-e, hogy a felfüggesztés hatálya alatt foglalkozik-e gyermekekkel.)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás