20.8 C
Budapest
2022. augusztus 12., péntek
Magyar Jelen
Belföld

Gyöngyöspatai iskolaügy: ezzel lezárult egy fejezet, újabb pedig nem lesz

Péntek reggel minden jogosultnak átutalták a számára megítélt kártérítés felét, az összeg hiányzó részét egy hónapon belül ugyancsak megkapják – jelentette be Horváth László miniszterelnöki megbízott a helyi szegregációs iskolaügyben tartott pénteki sajtótájékoztatóján, Gyöngyöspatán.

Ezzel lezárult egy fejezet, újabb pedig nem lesz

– fogalmazott a fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint a leckét megtanulták, a tanulságokat levonták, a tanulópénzt megfizetik.

Ugyanakkor leszögezte:

ami Gyöngyöspatán megtörtént, az csak egyszer fordulhatott elő, és a jövőben sehol nem történhet meg Magyarországon.

A közelmúltban a parlament nagy többsége által támogatott törvénymódosítás szerint ugyanis a továbbiakban hasonló perekben a bíróságok pénzbeli kártérítést nem ítélhetnek meg – emlékeztetett. Amennyiben bárkit hátrány ér a tanulás során, azt oktatással és képzéssel kell majd orvosolni, “több pénzszerző szegregációs perre nem lesz lehetőség” – húzta alá Horváth László.

Forrás: MTI

További híreink

Toroczkai válasza a “könyvégetéstől rettegőknek”

Irányi Dániel

Eljárás indult az RTL Klub ellen a “szivárványcsaládos” hirdetés miatt

Irányi Dániel

Feljelenti Toroczkait a Horthy felvonulás után a TEV

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben