A napjainkban egyre égetőbbé váló cigánykérdés nem újkeletű jelenség, sokkal inkább egy régóta odázott probléma végső stádium előtti utolsó lépcsőfoka. A magyar-cigány együtt-nem-élés több mint 600 éves múltra tekint vissza, s noha Horthy alatt valamennyire sikerült megfogni őket, a korszak egyik tanulsága, hogy a cigány csak az erőből ért, de abból sem tanul. Míg a csendőr a környéken volt, ideig-óráig meglapultak, de idővel így is ellopták a szomszéd tyúkot, vagy megkéselték a szemben lakó öregembert. Ám minket most nem a régmúlt, hanem a modernkor érdekel.
A cigányság szerves fejlődését vizsgálva a rendszerváltástól napjainkig három fázist különböztethetünk meg. Az első 1990-től nagyjából a kétezres évek közepéig zajlott. Ez idő tájt a politikai elit szemében a cigányság nem jelentett többet egy nagy – és rohamosan növekvő – létszámú, könnyen manipulálható szavazóbázisnál.
Egy „X”-ért cserébe az állam jóindulatúan félrefordította fejét, miközben a cigányság jelentős része megkezdte (folytatta) bűnözői „pályafutását”. Az állam kitűnő cinkostársra lelt a liberálisok által uralt bíróságokban, valamint a fősodratú médiában, ami elbagatellizált, agyonhallgatott minden olyan esetet, mikor egy cigánybűnöző egy magyar sérelmére követett el valamit.
Sokan még emlékezhetnek 1993-ra, mikor a 16 éves Kiss Norbertet Kecskemét utcáin, fényes nappal, karókkal verte agyon egy megvadult cigányhorda. Az elkövetőket hamar elfogták. A liberális szellemiségű bíróság le is fektette a cigánybűnözés alapjait a kiszabott – nevetséges – 3 és fél éves letöltendő börtönbüntetéssel. Ennyit ér a „magyar” bíróság szemében egy magyar fiú élete.
Ebben az időszakban a kevésbé intelligensek zsebtolvajlásból, „gyerekgyártásból”, öregezésből, rablásból, lopásból és betörésből éltek, miközben a dörzsöltebbek drogot csempésztek és árultak, védelmi pénzeket szedtek, uzsoráztak és csicskáztattak. Hol a karhatalom csendes jóváhagyásával, hol a rend(szer)őrség hathatós segítségével, szépen lassan kiépült az országot behálózó cigánymaffia, ami a sajátjait éppen úgy kihasználta és félelemben tartotta, mint a környékén élő magyar lakosokat.
Második fázis
A második fázis a kétezres évek felére tehető, mikorra a magyar társadalom megelégelte, hogy a 24 éves rokkantnyugdíjas vadonatúj BMW-jét látva a NAV-ellenőr fejét lehajtva elkódorog, miközben a 60 éves kisboltost a földig bírságolja a legapróbb figyelmetlenségért is.
De a fertőzött területeken élők megtanultak olvasni a sorok között is. Minket nem kábított tovább a belpesti sajtó virágnyelve; megértettük a karhatalom cigánymosdató nyelvezetét is. Tudtuk, mit jelent a „szóváltásba keveredett”, a „két társaság szólalkozott össze”, és a hasonló kódok.
A szerveződő magyar önvédelmet látva beindultak a globalisták helytartói: a külföldről pénzelt felforgató szervezetek és a jogvédőknek csúfolt ócska gazemberek is. Beültek milliós járgányaikba, lekocsikáztak Kelet-Magyarországra, hol korábban életükben nem jártak, és a bociszemű, ártatlan családapát, a 15 éves Gusztikát, valamint élettársát, a háromszoros édesanyát, a 13 éves Dzsenifert alaposan kioktatták, hogyan kell a baráti szaksajtóban az áldozat szerepében tetszelegni.
Ekkortájt még a külföldi lapokban is olvashattunk a krokodilkönnyeket hullajtó kis „Rikárdóról”, aki igaz, hogy 19 évesen már büntetett előéletű és drogfüggő, de hát akkor éppen „ottsevót”, és amúgy is maga a földre szállt angyal, csak azért gyűlölik őt a nácik, mert „roma származású”, pedig van vagy négy szakmája, és éppen elhelyezkedne, ha nem diszkriminálnák a „parasztok” folyamatosan.
Megismertették velük a bűnpártoló, liberális „jogrend” előnyeit, kiskapuit, megtanították nekik hogyan húzzanak komoly hasznot példának okáért a miattuk bekövetkező spontán szegregációból. Ha esetleg nem értették, miről is van szó, hát ingyen jogi képviseletet nyújtottak nekik.
De tettek ennél egy jóval alávalóbb, alattomosabb dolgot is. A cigánybűnözést, mint kifejezést a „romák kiirtására való törekvés” szinonimájává tették a cigányság köreiben, ezzel manipulálva az iskolázatlan, gyakran analfabéta rétegeket. Ezek a jogvédők voltak azok, akik olajat öntöttek a cigányság körében egyébként is mélyen gyökerező fajgyűlöletre, és a bűnözők táborába terelték a munkakerülő, segélyből élő, de még a napszámos rétegeket is. Egy társadalmi-szociális problémát ezek a felforgatószervek helyeztek át faji alapokra, ami kőbe véste a harmadik szakasz irányvonalát.
Úton a végjáték felé
A 2010 után felállt kormány betiltotta és felszámolta a magyar önvédelmi csoportosulásokat, ezzel markáns üzenetet küldve az ország minden polgárának, kinek az oldalán is áll a kérdésben.
Ez idő tájt kezdődött el a harmadik korszak, noha ez a változás egészen 2019-ig a színfalak mögött zajlott. A magyar társadalom ismét mély álomba szenderült, és Törökszentmiklóst látva sem ébredt fel. Pedig a modernkori magyar történelem folyamán először fordult elő, hogy a bűnpártoló liberálisok nem egyedül kerültek szembe a rendpárti nacionalista erőkkel, hanem ott állt mellettük egy jól szervezett, ütőképes, nagyrészt bűnözői háttérrel büszkélkedő, harcedzett cigány többség. Többség, mert ők voltak többen. Akkor és ott villámcsapásként ért a felismerés: a cigány felzárkóztatás beérett.
Pontosan úgy, ahogyan a dualizmus idején a liberális politikai elitünk „nemzetiségi politika” címén kinevelte a legbefolyásosabb magyarellenes felbújtókat, úgy képeztük ki mi is az iskoláinkban, az adófizetők pénzén, a cigányság vezetői rétegét, akik majd sajátjaikat csatába vezetik ellenünk.
Ez a szellemi elit már tovább lát saját zsebénél, képes faji alapon megszervezni és összefogni a cigányságot, olyan mértékben, melyet korábban elképzelni sem tudtunk. Többé már nem félnek se a „csattogó bakancsoktól”, se a fekete-fehér egyenruháktól. Ellenkezőleg, kifejezetten vágyják és keresik a konfliktust. Minden alkalommal, mikor egy cigánybűnöző végez egy magyar emberrel, az internetet ellepik a magyargyűlölő megnyilvánulások, ők pedig utcára vonulnak a magyarok ellen, a bűn pártján, a gyilkosok pártján. Diadalittasan, gyűlölettől izzó tekintettel üzennek a magyar társadalomnak: „Húzd meg magad paraszt, vagy te leszel a következő.”
Törökszentmiklós, Sály, Deák tér – ez csak a kezdet, egy folyamat eleje. A cigányság tudja, amivel mi magyarok még mindig nem merünk szembenézni: ha csak a 65 év alattiakat vesszük számításba, belátható időn belül kisebbség leszünk saját hazánkban, és akkor megtudjuk, milyen búr telepesként Dél-Afrikában élni.
Irányi Dániel
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
