Varga Csaba nagyváradi hegymászó célja, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül megmássza a világ tizedik legmagasabb hegycsúcsát, a 8091 méter magas Annapurnát.
„Ahogy már megszokhattuk tőle, erős tempót diktál Varga Csaba az Annapurna-expedíción” – írja a Hazajáró Facebook-posztjában, melyben bejelentik, hogy a hegymászó elérte a kettes tábort útja során.
Miután március 23-án, vasárnap elérte az alaptábort (4200 m), egy nap pihenés után ma reggel neki is vágott a hegynek, hogy megkezdje az akklimatizációt.
Magyar idő szerint 7:45-kor (helyi nepáli 12:30) már az 1-es táborból (5150 m) jelentkezett, majd 10:15-kor (helyi 15:00) elérte a mintegy 5500–5600 méteres magasság között kialakított 2-es tábort, ahol teljesen egyedül tartózkodik.
Csaba a terv szerint fent alszik a 2-es táborban. Az akklimatizáció célja, hogy a magashegyi mászó hozzászoktassa a szervezetét a növekvő tengerszint feletti magasságból fakadó egyre alacsonyabb oxigénszinthez.
A magyar hegymászó kalandos útját a Hazajáró Facebook-oldalán követhetik.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Irány az Annapurna! – a Hazajáró keretein belül készül nagy kihívásra Varga Csaba