28 C
Budapest
2022. augusztus 15., hétfő
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Hiányolják a közpénzt a “roma” fesztiválról, akár meg is szűnhet az esemény

Veszélybe került a világon is egyedülálló „roma” fesztivál, ami az Index szerkesztőségét olyan érzékenyen érintette, hogy nagyinterjúban mutatta be olvasóinak a szervezők nehézségeit.

Alig néhány nappal vagyunk túl a sokadik cigány holokauszt emléknapon, és máris itt az újabb „sorscsapás”, mely legalább akkora tragédia a magyarságra nézve:

ha így megy tovább, nem lesz többé TeatRom fesztivál a szegregátumokban élő cigány közösségeknek.

Már most olyan szörnyű a helyzetük, hogy a szokásos nyolc nap helyett a Miskolc környéki összművészeti rendezvénysorozat időn mindössze háromnapos.

A liberális lap kifejezetten sérelmezi, hogy miközben más városok kapnak pénzt kulturális rendezvények megszervezésére, addig „szegény romák” megint kimaradnak a jóból, pedig ezek az események nem csak hatással vannak az életükre, de inspirálhatják is őket.

Hozzáteszik,

ez a fesztivál nagyban elősegíti „a mentálhigiénés fejlődést” és „a művészeti elmélyülést”.

A TeatRom azonban a szokásos nyolc helyett idén csupán három napot tud teljes erőbedobással végigcsinálni, mert az anyagi támogatások elapadtak. A szervezők saját pénztartalékjaikat tették bele az alapítványba, hogy végig tudják csinálni az évet, akár így, visszafogott formában, de ez jövőre már nem lesz elég. Ha idén nem sikerül legyűrni a veszteségeket, akkor ez lesz az utolsó TeatRom fesztivál. A szervezők a médiafelületeken kérik az embereket, hogy a rendezvény honlapján található támogatói számra utalva segítsék a fesztivál túlélését – szomorkodik az Index.

Hogy sajátjaik miért nem támogatják őket, az megint egy érdekes kérdés. Még a kezdeményezés sem tőlük ered, hanem Simon Balázs színházrendezőtől, aki maga is tartalékjainak jelentős részét áldozta az idei fesztiválra.

Ez azonban egyre nagyobb kihívás a számára, hiszen

még a cigányzenészek és művészek is kizárólag pénzért lépnének fel a sajátjaik felzárkóztatására és megsegítésére indított fesztiválon,

így nem sok kilátása maradt az öreg színházrendezőnek.

Pedig ambíciók voltak

A lap azon kérdésére, hogy mekkora réteghez tud eljutni a fesztivál?, Simon Balázs így válaszolt: „A Corvinus Egyetemen harminc diák egy fél éven keresztül azt vizsgálta, hogy a TeatRom hogyan válhatna önfenntartóvá. Ha mondjuk megszervezzük Lajkó Félix és Oláh Kálmán koncertjét Felsővadászra, és erre előre felkészülünk, akkor magas szintű programkínálattal, turisztikai és gasztrocsomagokkal megerősítve elképzelhető, hogy egy 500–1500 fős külső fesztiválközönséget is be tudunk vonzani, akiket érdekel ez a kulturális világ, vagy épp a felzárkóztatás. A diákok erre alapozva megvalósíthatósági tervezeteket készítettek, és mind arra jutottak, hogy ez lehetséges. Ebből a fesztiválból lehetne egy országos, vagy akár nemzetközi szintű rendezvénysorozat. Bár külföldön vannak roma zenekarok és roma színházak, de ilyen típusú összművészeti fesztivál sehol sincs”.

A rendező szerint a magyarok és cigányok közti „együttélési problémák” hátterében a „kulturális különbségek” állnak.

Mint fogalmaz: „A romáknak van egy rendkívül egyedi kultúrájuk, ami rengeteg tanulnivalót rejt. Ilyen például az érzelmekkel való közvetlen kapcsolat, vagy a közösség összetartó ereje. Az, hogy az ő kulturális esélyegyenlőségük a művészetben a helyére kerüljön, össztársadalmi felelősség és feladat.”

Össztársadalmi feladat felülemelkedni az „apróbb kulturális különbségeken”, és minden rendben lesz, cigány fesztivál ide, vagy oda.

Kiemelt kép forrása: Index

További híreink

Ismét érkeznek az új harckocsik Magyarországra

Kemény János

Dobrán Gyula: Még hiszek abban, hogy Magyarország magyar tud maradni

Gabay Dorka

Drogháború Mexikóban: megsokszorozzák a katonai jelenlétet a főváros körül

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben