loading
Menü
Támogatás

Csoportos nemi erőszakért 200 óra közmunka jár a svéd bíróság szerint

2021. márc. 20. 20:07
2 perces olvasmány
Csoportos nemi erőszakért 200 óra közmunka jár a svéd bíróság szerint

A 22 éves Mehdi a modern Svédország történetének egyik legbrutálisabb csoportos nemi erőszakolásában vett részt. Társaival, miután kiélték beteg vágyaikat a lányon, még egy fegyvert is feldugtak annak nemiszervébe, minek következtében az áldozat súlyos belső sérüléseket szenvedett. Szó szerint dőlt belőle a vér. Ez azonban nem tartotta vissza elrablóit, hogy ismét megerőszakolják. A "svéd" bíróság szerint ez 200 óra közmunkát ér - írja egy svéd lap.

Noha bírósági ítélet csak a napokban született, az eset még 2014. június 19-én történt. Egy bevándorlókból álló "fiatal" banda elrabolt egy svéd lányt, akit egy elhagyatott épületbe vittek, ahol valamennyien megerőszakolták. Az áldozat sokkos állapotba került, így nem tudta megmondani, pontosan hányan voltak, számukat 6-8 körülire becsülte.

Vallomásában kitért arra,

amikor sikítozni kezdett, az egyik migráns egy pisztolyt nyomott a szájába, és közölte vele, ha nem hallgat el, megöli.

Miután kiélték beteg vágyaikat a lányon, a pisztolyt tartó férfi feldugta a fegyvert áldozatának, és azt mondta:
Most neked is élvezned kellene.

A lány a kihallgatásán elárulta, nagyon erős fájdalmat érzett, és biztos volt benne, most meghal.

Az erősen vérző lányt betuszkolták egy autóba, és egy alaksori lakásba szállították, ahol folytatódott a nemi erőszak, dacára annak, hogy ekkor már szó szerint ömlött belőle a vér.

A rémálom egy teljes éjszakán át tartott. Korán reggel a lánynak sikerült felhívnia édesapját, akinek csak annyit tudott mondani, hogy valahol Rinkeby-ben (Stockholm városrésze) van, "egy pincében".

Az elszánt apa végül megtalálta lányát, és kimentette a földi Pokolból. A rendőrség féléves nyomozás után elfogott három 20-22 év körüli elkövetőt, akiket a bíróság el is ítélt. (A cikk nem említi a büntetést, amit kaptak.)

2020 tavaszán sikerült azonosítani egy negyedik elkövetőt, a most 22 éves Mehdit, aki 15 évesen vett részt a lány megerőszakolásában, amit a DNS-vizsgálat is bizonyított. A "fiatalt" egyébként nem is emiatt az ügy miatt tartóztatták le, hanem mert idős emberektől csalt ki pénzt. Szörnyű tettére csak később derült fény.

Rövid bírósági tárgyalás után Mehdit 1 év(!) börtönre ítélték "súlyos bántalmazásért". A "fiatal" és ügyvédje azonban fellebbezett az ítélet ellen, így a Solnai Járásbíróságon új tárgyalás indult, ahol
a svéd bíró is egyetértett az ügyvéddel, hogy csoportos nemi erőszakért egy bevándorlónak az az 1 év valóban túl kemény büntetés, így a korábbi ítéletet 200 óra közmunkára változtatta.

Mehdi egyébként az elmúlt években svéd állampolgárságot kapott, ezért a jelenlegi jogszabályok alapján nem lehet kitoloncolni, így a svéd társadalom egy újabb rejtett erőforrással gazdagodott.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás