Felebarát - zsidó egyházak akasztották össze a bajuszt a Mazsihisszel

A mahlajka egy földi kincs, a pénz miatt robbant ki. Az ügynek számos kimenetele lehet.
Deutsch Róbert György, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) elnöke írt egy levelet, Heisler Andrásnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének. A levél arról szól, hogy a Mazsihisz adja meg az örökjáradékból keletkezett tartozásait, erre szólította fel Deutsch Heislert.
Gajra ment haverság?
A Mandiner cikkéből az is kiderül, hogy az eset a jeruzsálemi vallási bíróság elé kerül. A beadványhoz egy régi sacmac is csatlakozott, hiszen a Köves Slomó által vezetett Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) azt sérelmezi, hogy a kommunisták által elkobzott ingatlanvagyonból keletkezett jerüsét, smucig módon a Mazsihisz markecolta el.
Az elmúlt huszonhárom évben folyósított járadékok összvolumene 30,6 milliárd forint, amelyből a Mazsihisz 26,8 milliárd forintot kapott
annak ellenére, hogy a számba vett, vissza nem szolgáltatott ingatlanok közel ötven százaléka az orthodox hitközséghez tartozott.”
– nyiltakozta Deutsch Róbert. Állítása szerint a Mazsihisz nem válaszolt a levelére, ezért mószerolta be őket.
(kiemelt fotó: MTI) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás