loading
Menü
Támogatás

Olyan súlyos a sáskajárás Afrikában, hogy két országot is komoly veszélybe sodort

2020. jan. 19. 13:57
2 perces olvasmány
Olyan súlyos a sáskajárás Afrikában, hogy két országot is komoly veszélybe sodort



Egyiptomi vándorsáskák inváziója pusztít Szomáliában. 25 éve nem volt ilyen súlyos a helyzet, a fertőzés ráadásul tovább terjedhet, már most is érinti Etiópiát – közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO.




A vándorsáskák mintegy 70 ezer hektárnyi területet tettek tönkre Szomáliában és a szomszédos Etiópiában, veszélyeztetve mindkét ország élelmiszerellátását és a mezőgazdaságból élők megélhetését. Egy szöcskeraj átlagosan akkora területet pusztít el, amely évente 2500 ember táplálékát biztosítaná.

A Szomália nagy részére jellemző konfliktusok és káosz miatt a sáskákat repülőkkel nem lehet irtani. "Intézkedéseink rövid távú hatása ezért meglehetősen korlátozott" – fogalmazott a FAO.

Ashagre Molla, az etiópiai Woldiában, a fővárostól 700 kilométerre északkeletre lévő Amhara régióban élő, hétgyerekes farmer elmondta: egyelőre semmilyen segítséget nem kapott a kormánytól.

"Idén 3000 kilogramm tőtippant (Eragrostis tef) és kukoricát kellett volna termelnem, a vándorsáskák és az idő előtti esőzések miatt azonban csak 400 kilogramm kukoricát és 200 kilogramm tőtippant termeltem" – mondta. "Ez arra sem elég, hogy a családomat ellássam" – hangsúlyozta.

Az egyiptomi vándorsáskák inváziója sokkal súlyosabb, mint ahogyan azt a FAO korábban felmérte és még súlyosabbá tették a szokatlanul heves esőzések és áradások Kelet-Afrikában, amelyek több száz embert öltek meg az elmúlt hónapokban.

A szakértők szerint a klímaváltozás felelős az időjárási minták gyors változásáért a régióban.

(hvg.hu)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás