A "nemzeti" Fidesz-kormány "kultúrája"

"Nemzeti" kormányunk ismét kitette az iránytűt, mit is tart a nemzetet és a magyarságot építő kultúrának.
Mint ismert, a kormányszócsővé silányított, adófizetők pénzén kitartott"> MTI letiltotta Jelenczki István Trianon filmjét, mely egyébként teljes egészében adományokból és a rendező önköltségén valósult meg. A Fidesz-kormány egy fillérrel nem támogatta az alkotás megszületését. A tiltás fényében nem is meglepő. Aki szerint június 4-e ünnep, attól mondjuk mit várhat az ember?
De ne keseredjünk el. Hogy egy ide illő szófordulattal éljek, a magyar nép kárpótlása sem marad el, hiszen a Saul fia zsidó származású rendezője 900 millió forintos állami támogatást kap legújabb, remélhetőleg hasonlóan bűntudatkeltő filmjéhez. Ez kell nekünk, nem holmi nemzeti öntudatot erősítő alkotások...
De Magyarország külügyminisztere is a "magyar" kultúra és könnyűzene lelkes híve. Miközben valamennyi nemzeti zenekar egyenesen ki van tiltva a rádiókból és magyar televíziókból, addig Szijjártó bátran megüzeni a világnak: Grofó a király!
No roxa áj, Grofó a király! Végre újra együtt
- szól a bejegyzés.
Nem is értem, hogy bírta a karantént a "zenész" nélkül.
Irányi Dániel Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás