loading
Menü
Támogatás

Továbbra is csúszik a pedagógusok bérrendezése

2022. jún. 8. 19:01
1 perces olvasmány
Továbbra is csúszik a pedagógusok bérrendezése

Korábbi ígéretéhez híven folytatta a sztrájktárgyalásokat a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatásban dolgozók körülményeinek javítása érdekében. Az első sztrájktárgyalást szerda délután tartották abban az épületben, ahol korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma működött.

A késő délután végetért egyeztetésről közösségi oldalán számolt be a PDSZ. Országos választmányuk tagja, Nagy Erzsébet, elmondta, hogy Maruzsa Zoltán államtitkár ült le velük egyeztetni, aki megismételte, tisztában vannak a pedagógusok helyzetével és problémáival.

UGYANAKKOR MIVEL EZEKET ELESŐSORBAN UNIÓS PÉNZEKBŐL AKARJA RENDEZNI A KORMÁNYZAT, AZONBAN EZEKET AZ ÖSSZEGEKET MÉG NEM HAGYTÁK JÓVÁ MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA, EZÉRT KÉSIK A PEDAGÓGUS BÉRRENDEZÉS IS.

Az érdekvédők mindezt tudomásul véve továbbra is azonnali beavatkozást sürgettek, úgy, hogy a költségeket előlegezze meg a kormányzat és ezt tegye együtt a fix, kötelező óraszámokra történő visszaállással.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke hozzátette, nem állnak le a nyáron a tárgyalásokkal, legközelebb június 28-án ülnek le egyeztetni ismét a kormányzattal, írja az Index.

(Fotó: Index)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás