loading
Menü
Támogatás

Tovább a multikulti úton: indiai miniszterelnököt kaptak a britek

2022. okt. 24. 16:13
3 perces olvasmány
Tovább a multikulti úton: indiai miniszterelnököt kaptak a britek

Miután a megadott határidőig – vagyis helyi idő szerint hétfő délután 2 óráig – csak Rishi Sunak teljesítette a kormányfővé választáshoz szükséges feltételt, amely szerint legalább 100 támogatót kell szereznie a 357 fős Konzervatív Párt képviselői közül, így az indiai származású politikus lett az új brit miniszterelnök. Sunakot már délelőtt a konzervatív frakció több mint fele támogatta - írja az Index.

Sunakkal szemben a legesélyesebbnek Penny Mordaunt ígérkezett, aki az eredményhirdetés előtt néhány perccel visszavonta jelölését. A korábbi miniszterelnök, Boris Johnson vasárnap jelezte, nem indul a kormányfőválasztáson. Előzőleg állítólag Sunak és Johnson hosszú órákon át egyeztetett, de nem sikerült dűlőre jutniuk. Valószínű, hogy a Johnson indulását támogató mintegy 56-60 tory képviselő is beállt az egykori pénzügyminiszter mögé.

Miután a legrövidebb ideig hivatalban volt brit miniszterelnök, Liz Truss a múlt héten bejelentette lemondását, a konzervatívoknak gyorsan kellett lépniük, hogy találjanak egy Trussnál komolyabb vezetőt. Már csak azért is, mert semmiképpen sem akarnak a toryk ebben a morális és gyenge népszerűségi állapotban nekimenni egy előrehozott választásnak. Egyre kínosabb számukra a tény, hogy immár hat év alatt az ötödik konzervatív kormányfőt adják, csak ebben a választási ciklusban a harmadikat (David Cameron, Theresa May, Boris Johnson, Liz Truss).

Éppen ezért Sir Graham Brady, a konzervatív alsóházi képviselők alkotta 1922 Bizottság – a vezetőválasztási folyamat megszervezéséért is felelős szakpolitikai frakciótestület – elnöke azonnal bejelentette, hogy csak azok indulhatnak jelöltként Liz Truss megüresedett székéért, akik hétfő délután 2 óráig megszerzik legalább száz konzervatív parlamenti képviselő ajánlását. Ha a feltételt csak egy jelölt teljesíti, akkor ő lesz az új kormányfő, egyben a Konzervatív Párt elnöke. Ez pedig be is következett Sunak esetében, így nincs további korteskedés.

Sunak egyébként már a hétvégén nagyon eltökélt volt abban, hogy megszerzi a pártelnöki, egyben a kormányfői széket. Jelöltségét bejelentő Twitter-bejegyzésében azt mondta, az Egyesült Királyság komoly gazdasági válsággal néz szembe. Mint írta:

pártunk mostani döntése fogja meghatározni, hogy a következő generációnak jobb lehetőségei lesznek-e, mint az előzőnek.

„Ezért indulok, hogy én legyek az önök következő miniszterelnöke és a Konzervatív Párt vezetője. Rendbe akarom hozni a gazdaságunkat, egyesíteni a pártunkat, és eredményeket akarok elérni az országunk számára” – tette hozzá Sunak.

(Fotó:  Ian Forsyth/Getty Images)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás