loading
Menü
Támogatás

A hazai háztartások 60 százalékának nőtt a rezsije

2022. dec. 29. 10:50
3 perces olvasmány
A hazai háztartások 60 százalékának nőtt a rezsije

Ez derül ki GKI és a Masterplast közös felméréséből, melyet a hvg ismertetett. Az eredmények alapján egy átlagos háztartásnak 12 ezer forinttal kell többet fizetnie az energiáért. A családok csaknem négyötöde próbál takarékoskodni a rezsin, és még azok többsége is takarékoskodna az energiával, akiknek nem okozott pluszköltséget a rezsicsökkentés csökkentése.

A rezsicsökkentési szabályok módosítása (a rezsicsökkentés csökkentése) kisebb-nagyobb összeggel, de növelte rezsiszámlát a hazai háztartások 60 százalékának – derül ki GKI és a Masterplast közös reprezentatív felméréséből, amit a változás után bő négy hónappal, december 1. és 8. között készítettek. Az eredmények azt mutatják, hogy a megkérdezettek közel harmadát nem érintették anyagilag a változások, 8 százalékuk pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre. Az eredmények több szempont alapján is változók, a lakóingatlan jellege szerint például jelentős különbségek mutatkoztak: míg a családi házakban élők kétharmada szerint emelkedett a rezsijük, a társasházi lakások lakóinak alig fele nyilatkozott ugyanígy.

A településtípusok alapján is jelentősek a különbségek, minél kisebb a település, annál többen tapasztalták a költségek növekedését: Budapesten átlagosan, 53, a megyei jogú városokban 55, az egyéb városokban 60, míg a községekben élők 68 százaléka számolt be erről.

A számlák drágulásának mértéke is különbözőképp alakult azoknál, akiknek nőttek a költségeik: 32 százalék havonta 10 ezer forintnál alacsonyabb, 26 százalék 11 és 20 ezer közötti, 11 százalék 21 és 30, 7 százalék 31 és 40, 12 százalék pedig 40 ezer forint feletti költségemelkedésről számolt be. (A kérdésre minden nyolcadik háztartás nem tudott vagy nem akart válaszolni.) A rezsiemeléssel érintett válaszadók átlagosan havi 22 ezer forintos kiadástöbbletről adtak hírt. „Ha figyelembe vesszük az ezzel nem érintett válaszadókat is, akkor a rezsiszabályok módosítása egy átlagos magyar család számára havonta 12 ezer forintnyi plusz kiadást jelent" – írták a felmérés eredményeit ismertető közleményben, emlékeztetve, hogy a vonatkozó kormányrendeletben szereplő átlagfogyasztó az áramért havi 7570, a földgázért 14 700 forintot fizet. Az összes háztartást figyelembe véve a családi házakban élők havi átlagban 15 ezer, a társasházi lakásokban élők 7–8 ezer forint körüli többletteherről számoltak be.

A többség spórolna


A GKI jelezte, hogy a háztartási energia árának változása, illetve az energiapiac jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok arra ösztönzik az embereket, hogy valamilyen módon csökkentsék az energiafelhasználást, erre rákérdezve pedig a következő eredményeket kapták: 78 százalék próbált valamilyen módon takarékoskodni, 18 százalék semmilyen takarékossági módszert nem alkalmaz, és nem is tervez ilyet, 4 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni. A családi házakban élők 82, a társasházi lakásokban élők 74 százaléka számolt be valamilyen takarékoskodást célzó törekvésről, és még a rezsiszabályok módosítása által nem érintett családok kétharmadának is szándékában áll takarékosabban bánni az energiával. A módszerek változatosak, a felmérésből kiderül, hogy a családok 45 százaléka a korábbinál takarékosabban használja az elektromos energiát, minden kilencedik család egy vagy több, a korábbinál jobb energiahatékonyságú háztartási gépet is beszerzett vagy tervez beszerezni a következő egy évben. Ezek már önmagában is jelentős fejlemények, nemcsak anyagi, hanem fenntarthatósági szempontból is – jegyezték meg a kutatás készítői. A kutatók által megkérdezettek bő harmada lejjebb csavarja a termosztátot, emellett: a családi házak 36; a tégla építésű társasházi lakások 40 százaléka; a panellakások lakóinak negyede fűti a korábbinál alacsonyabb hőmérsékletre ingatlanát; megkérdezettek 18 százaléka nem fűti lakása egy részét – ez a módszer leginkább családi házakban élők, illetve a 60 év felettiek körében népszerűbb az átlagosnál; minden hatodik (de a családi házakban élők közül csaknem minden negyedik) háztartás gyakrabban használ a gázfűtést kiváltó, már meglévő másik fűtési mód (fa vagy széntüzelés, elektromos fűtés, klíma).

Beruházás az energiatakarékosságba


Minden nyolcadik család tervez energiamegtakarítást célzó korszerűsítést (hőszigetelést, nyílászáró-cserét, új fűtési megoldás beépítését) a következő egy évben. A 60 év feletti válaszadók családjai e téren kevéssé aktívak, közülük csak minden tizenharmadik készül ilyenre.

(Fotó: Hír TV)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás