"A magyar dolgozó munkahelye díjat" alapít a Mi Hazánk

"A magyar dolgozó munkahelye" elnevezéssel díjat alapít a Mi Hazánk munkaügyi kabinetje, erről beszélt Lantos János kabinetvezető. Mint fogalmazott, fontosnak tartják a pozitív példák bemutatását, hiszen a munkáltató és a munkavállaló nem ellenségei, hanem természetes szövetségesei egymásnak, és egymással összefogva juthat előre egy adott cég.
Azt mondta, a kezdeményezés alapos kivizsgálást érdemel, megfelelően körül fogják járni a beérkező javaslatokat, melyeket a munkaugy@mihazank.hu e-mail címre várnak, és mindezek tükrében fogják megtenni a következő lépéseket.
- Azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy sajnos még mindig több az olyan munkahely Magyarországon, ahol sem erkölcsileg, sem anyagilag nem becsülik meg a munkavállalókat, és kizsákmányolás folyik - mutatott rá.
- Nekik díjat ugyan nem adhatunk, de nyugodni sem hagyhatjuk őket. Kőkeményen fel fogjuk tenni nekik kérdéseinket, és igyekszünk meggyőzni őket arról, változtassanak hozzáállásukon - nyomatékosította, de hozzáfűzte, itt nem valamiféle egyéni bosszúról van szó, személyes sérelmeket nem fognak felvállalni és nyilvánosság elé vinni, ettől senkinek nem kell tartania, viszont ahol rendszerszintű a kizsákmányolás, azt nem hagyhatják szó nélkül,
ugyanis egy olyan Magyarországot szeretnének felépíteni, ahol a magyar dolgozó az első.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás