Lavrov: a francia kiképzők már megérkeztek Ukrajnába - "legitim célpontot jelentenek"

Az Ukrajna területére lépő francia katonai kiképzők legitim célpontot jelentenek az orosz hadsereg számára – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a Kongói Köztársaságban tett látogatása során.
A The Guardian szerint Lavrov azt mondta, hogy a katonatiszteket és zsoldosokat státuszuktól függetlenül célpontnak tekintik. Mint mondta, úgy tudja, hogy a francia kiképzők már meg is érkeztek Ukrajnába. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő pedig azt közölte, hogy az ukrán hadsereget kiképző külföldi katonák semmilyen felmentéssel nem rendelkeznek. Mindegy, hogy franciák, vagy más országból származnak. Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok május 28-án jelentette be, hogy aláírta azokat a papírokat, amik lehetővé teszik, hogy francia katonai kiképzők érkezzenek az ukrán katonai kiképzőközpontokba. Az ukrán védelmi miniszter akkor azt nyilatkozta, még zajlanak a tárgyalások Franciaországgal. Emmanuel Macron francia elnök múlt héten azt mondta, hogy pletykákat nem kommentál. Egyben azt ígérte, hogy a normandiai partraszállás 80. évfordulóján részletesen kifejti az Ukrajnával kapcsolatos terveit.
(Guardian - 24 - kép: AP/Russian Foreign Ministry Press Service)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás