Klaus Iohannis visszalépett, Mark Rutte lesz a NATO főtitkára

Klaus Iohannis román államfő visszavonta jelöltségét a NATO főtitkári tisztségére, Románia is támogatja, hogy Mark Rutte távozó holland miniszerelnök kerüljön a védelmi szövetség élére – közölte csütörtökön a román elnöki hivatal - írja az Index.
A román államfő visszalépéséről szóló döntést a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése után megjelent sajtóközleményben hozták nyilvánosságra. A közlemény szerint Iohannis a nemzetbiztonsági testület ülésén bejelentette, hogy visszalépéséről már a múlt hét végén tájékoztatta a NATO-szövetségeseket.
Iohannis kikérte a CSAT tagjainak véleményét Mark Rutte jelöltségéről. A román Legfelsőbb Védelmi Tanács egyetértett azzal, hogy Románia támogassa a távozó holland miniszterelnököt a NATO-főtitkári poszt elnyerésében – közölte a román elnöki hivatal.
A holland sajtó már napokkal ezelőtt megírta, hogy Mark Rutte holland miniszterelnök lesz Jens Stoltenberg utódja a NATO-főtikári poszton, miután Magyarország és Szlovákia is kijelentette, hogy támogatják a holland kormányfő jelölését.
(Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás