loading
Menü
Támogatás

Európai szintű bejelentést tesz a Mi Hazánk

2024. júl. 10. 09:34
1 perces olvasmány
Európai szintű bejelentést tesz a Mi Hazánk

Az EP-választások ugyan június 9-én véget értek, de az oda bejutó pártoknak Európa-szerte nem állt meg, nem állhatott meg az intenzív munka, ugyanis megkezdődtek az intenzív tárgyalások a frakció alakítási ügyek miatt. Ebben érintett a Mi Hazánk Mozgalom is. A párt elnöke, Toroczkai László már évek óta beszél egy új európai frakció létrehozásáról és egy olyan vízióról, amely a valódi nemzetek Európájáról szól. Amelyben egyesülnének azok az európai nemzeti pártok, amelyek nem kívánnak megfelelni semmilyen tekintetben a globalisták elvárásainak.

A magyar és az európai sajtó hetek óta találgat. Egymásnak ellentmondó információk keringenek, most azonban úgy tűnik, a mai napon pont kerülhet az ügy végére, legalábbis erre enged következtetni Toroczkai László bejegyzése az X-en.

- Olyat teszünk ma, ami még nemzeti radikálisnak mondott magyar pártnak sohasem sikerült. Brüsszelben, az Európai Parlamentben, a szövetségeseinkkel megalakítjuk az új európai pártcsaládot, az EP új frakcióját. Ennek az új európai szövetségnek tavaly Budapesten tettük le az alapjait, majd a Szófiai Nyilatkozattal erősítettük meg. Európa ellenségeivel nem egyezkedni akarunk, nem kéredzkedünk be hozzájuk, hanem le akarjuk őket győzni

- fogalmazott.

Toroczkai László újabb részleteket árult el a frakcióról a Hetek számára:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás