12.1 C
Budapest
2022. május 20., péntek
Magyar Jelen
Belföld Hírek

Hírügynökséget hozna létre Márki-Zay Péter

Egy kormánytól független hírügynökség, egy ellenzéki MTI gondolatáról nyilatkozott Hódmezővásárhely polgármestere, aki ugyanakkor elvetette azt a gondolatot, amit korábban a Nyomtass te is! mozgalom és a MÚOSZ dobott be, hogy az ellenzéki városok hozzanak létre közös pénzalapot a sajtó támogatására.

„Vissza kell állítani a demokratikus Magyarországot, és az egyik legfontosabb feladat „a független sajtó fejlesztése”

– mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. Márki-Zay a Népszavának nyilatkozva mondta, szeretnének létrehozni egy független hírszolgálatot, amolyan „ellenzéki MTI”-t: az ellenzéki városok és a budapesti kerületek médiumai megosztanák egymással anyagaikat, így terjesztve azokat a híreket, amelyek jelenleg nem jutnak el az emberekhez a közmédián és a megyei lapokon keresztül.

Márki-Zay Péter szerint akár egy közös internetes felületet is létre lehetne hozni, ahová fel lehetne tölteni az anyagokat. Ezeket a híreket, valamint a platformot minden kormánykritikus erő használhatná – mondta az ellenzéki polgármester.

Egyelőre ötletelnek az ellenzéki hírügynökségről

Az ellenzéki hírügynökség felépítése és működése persze még egyelőre csak ötlet szintjén él, vagyis a konkrét működést, az anyagok megosztásának és felhasználásának módja kidolgozásra vár.

Az ellen-MTI függetlenséget elvileg az biztosítaná, hogy az ellenzéki vezetésű kerületek és városok elöljárói többször is kijelentették: kormánypárti elődeikkel ellentétben nem szólnak bele a helyi médiumok tartalmába, azaz az ezeket készítő újságírók és szerkesztők teljes szabadságot kapnak – írja a Népszava.

Elveti a közös pénzalapot

A Népszavában megjelent nyilatkozatban szóba került, hogy korábban voltak olyan felvetések, hogy az ellenzékivé vált települések támogassák a független sajtót egy közös pénzalappal azokon a helyeken, ahol kormánypárti maradt az irányítás az októberi választás után. A hódmezővásárhelyi polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, erre nincs lehetőség. Szerinte ugyanis furcsán venné ki magát, ha a helyi adófizetők pénzét másutt használnák fel.

„Anyagilag senkit sem tudunk támogatni, de ez nem is a megyei jogú városok feladata, a pártok milliárdokból gazdálkodnak, erre nekik kell forrást találniuk. Mi csak tanácsadással, ötletekkel, személyes részvétellel, valamint a közös nyilvánosság biztosításával tudunk segíteni – tette hozzá.

Forrás: media1.hu

További híreink

Az amerikai kormányzat többé nem tekinti autonóm területnek Hongkongot a kínai lépések nyomán

Dunai Tibor

Megkéselte társát, de a kapitányságon még tovább rajoskodott a “fiatal” elkövető

Faragó Dániel

Nincsen “rózsa” tövis nélkül- Gaudi szerint Gyurcsányékkal a rendőrterror is együtt jár

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen