4.3 C
Budapest
2021. április 15., csütörtök
Magyar Jelen
Bűnügy

Idős nőt károsítottak meg Budapesten

Csalás gyanúja miatt indított eljárást a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság a videón látható ismeretlen tettesek ellen.

Egy férfi és egy nő február 16-án 12 óra 30 perc és 12 óra 40 perc között egy idős nőt szólított le Kőbányán, akit a lakásáig kísértek, majd 250 ezer forintot kértek tőle, amelyért ugyanannyi értékű valutát ígértek.

A gyanúsítottak azonban egy üres táskát adtak a sértettnek, majd elhagyták a helyszínt.

A kőbányai rendőrök nem közölték az elkövetők származását, mindössze egy rossz minőségű videót tettek közzé. Azt kérik, hogy aki a felvételen látható férfit és nőt felismeri, tartózkodási helyükről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

További híreink

Ágyra dobta az egyéves kislányt az anya élettársa, a kicsi néhány nappal később meghalt

Szabó Norbert

Agyonverte a fia Szilágyi Istvánt, az ország Lópici Gáspárját

Szabó Norbert

Tizennégy éves lányt próbált berángatni a mosdóba egy hatvanegy éves férfi

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben