Iszlám Állam: terrorcselekményeket akadályozott meg az orosz titkosszolgálat (Videó)

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet merényletekre készülő csoportját számolták fel a hatóságok a dél-oroszországi Rosztov megyében - közölte hétfőn a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) társadalmi kapcsolatok osztálya.
A hatfős csoport vezetője az Azov járásban végrehajtott elfogási kísérlet közben ellenállást tanúsított; egy Kalasnyikov gépkarabélyból tüzet nyitott, majd egy házi készítésű pokolgéppel felrobbantotta magát.
A terrorista sejt másik öt tagját őrizetbe vették. Mindannyian egy meg nem nevezett közép-ázsiai ország állampolgárai.
Az FSZB szerint a terroristák rendőrök, valamint egészségi és oktatási intézmények elleni támadásokra készültek. A házkutatások során a hatóságok gépfegyvereket lőszert, egy robbanószerkezetet és kábítószert foglaltak le.
Alekszandr Bortnyikov, a FSZB igazgatója júliusban közölte, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év során csaknem 160, tavaly pedig 43 terrorcselekményt sikerült megakadályozni.
(MTI) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás