loading
Menü
Támogatás

Orosz fogságba esett egy kényszersorozott magyar–ukrán kettős állampolgárságú férfi

2026. febr. 25. 11:39
2 perces olvasmány
Kép forrása: tenyek.hu Kép forrása: tenyek.hu

Az orosz erők krasznoarmijszki irányú hadműveletei során fogságba esett egy magyar–ukrán kettős állampolgárságú katona, aki állítása szerint akarata ellenére került az ukrán hadsereg kötelékébe, miután átlépte a határt  – írta a karpathir.com nyomán a Mandiner

A magát Albert Romannak nevező férfi azt mondta, hogy 2020 óta Magyarországon él, ukrán állampolgárságát teherként éli meg. 

Kiemelték: elmondása szerint a határátlépést követően külön helyiségbe kísérték, őrizet alá helyezték, majd rendőri felvezetéssel 

az ungvári toborzóközpontba vitték, ahol úgy bántak vele, „mintha visszaeső bűnöző lenne”.

Beszámolója szerint a toborzóközpont munkatársai személyes ellenszenvből a Cservona Kalina (Vörös Kányafa – a szerk.) dandárhoz irányították, amelyről azt állította, hogy katonáinak kevesebb mint egy százaléka tér vissza élve. A történet a moszkvai védelmi minisztérium által közzétett közlésben jelent meg.

A hírportál forrásai szerint: a férfit egy formális orvosi vizsgálat után szolgálatra alkalmasnak minősítették annak ellenére, hogy korábban súlyos egészségügyi problémákon esett át, köztük agyhártyagyulladáson, csonttöréseken és tizenegy agyrázkódáson. Állítása szerint a vizsgálatot követően azonnal buszra tették, majd kiképzésre szállították.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás