Fejes Rudolf Anzelm: „Egyetlen állam sem bánhat úgy a saját állampolgárával, ahogy Románia bánik velem”
Kép forrása: Alexandru Nitescu/Bihari Napló
Csütörtökön hazafiak százai álltak ki a román állam által meghurcolt nagyváradi Fejes Rudolf Anzelm apát mellett. A budapesti tüntetésen Varga Andrea tolmácsolásában elhangzott, szívhez szóló apáti üzenetet az alábbiakban tartalmi változtatások nélkül tesszük közzé.
„Levél a román nagykövetség előtt tüntető felebarátaimhoz
Eljöttetek a román nagykövetség elé, mert nem tűritek el az igazságtalanságot. Mert azt gondoljátok, és helyesen gondoljátok, hogy egyetlen állam sem bánhat úgy a saját állampolgárával, ahogy Románia bánik velem. Mert tudjátok, amit Szent Ágoston óta tudunk: hogy béke igazságosság nélkül nem béke, az csupán a háború egy csendesebb neve.
Ma Úrnapja van. Az a nap, amikor a pap viszi az utcán a monstranciát, Krisztus testét. Ma készültem a misére. Nem volt sekrestyém, ahol felöltsem a miseruhát, ahol a kelyhet és a paténát elkészítsem, ahol a liturgia elkezd létezni, mielőtt még az oltárhoz lépnék. Nyolc napja elvették. Éjjel jöttek, bontókalapáccsal törték át a templomunk falát, mert nappal nem merték volna megtenni. Mert sokan közületek már háromszor eljöttetek Nagyváradra, hogy megvédjetek. Ezért jöttek éjjel, mindenféle értesítés nélkül.
De hadd mondjam el azt is, ami talán még ennél is felkavaróbb. Mert a sekrestye elvétele nem az első lépés, ez a végeredmény felé tartó út egyik újabb állomása.
Közben Románia elismeri a prépostság önálló jogi személyiségét. Főpapként tart nyilván a saját állami nyilvántartásaiban. Protokolláris leveleket ír, kézfogás, mosoly, minden rendben van. Az egyik kezükkel aláírják az elismerést, a másikkal elvágják a vízvezetéket. Az egyik kezükkel főpapként köszöntenek, a másikkal éjjel bontókalapáccsal esnek a templomfalnak.
Ez a legveszélyesebb állam: nem az, amelyik nyíltan törvényt sért, hanem az, amelyik közben mosolyog, miközben éjjel bontókalapácsos emberekkel ront a templomnak.
Hadd meséljek el egy történetet. Háromezer éves, de ma is igaz.
Nábótnak volt egy szőlője. Az apjától örökölte, az apja az apjától, nemzedékről nemzedékre, ahogy a föld öröklődik. Mellette állt a király palotája. A király meg akarta venni. Felajánlott érte pénzt, cserét, bármit. Nábót egyetlen mondattal válaszolt: az Úr óvjon attól, hogy odaadjam apám örökségét. Nem tárgyalt. Nem alkudott. Egyszerűen nem adta.
Ekkor Jezábel, a királyné, levelet írt a király nevével és pecsétjével a város elöljáróinak: emeljetek hamis vádat ellene. Az elöljárók engedelmeskedtek. Nábótot megkövezték. A király megkapta a szőlőt. Törvényesen. Papírokkal. Mosollyal.
Ki ölte meg Nábótot? Teológusok vitatkoznak rajta évezredek óta. Jezábel, aki kitervezte a gyilkosságát? Az elöljárók, akik végrehajtották? A király, aki tudott mindenről és nem szólt? Mindenki. A rendszer ölt, és bűnös mindenki, aki hallgatott.
Én vagyok Nábót. A szőlőm a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság.
1130 óta a miénk. Hétszázkilencven éven át építettük, őriztük, adtuk tovább, elöljárótól elöljáróra. Azután jött Trianon. És azóta, százhat éve, darabonként szedik szét azt, amit hétszázkilencven év alatt felépítettünk.
Ezért lakoltattak ki május 27-én. Mert a rendház, ahonnan kilakoltattak, a prépostság székhelye. A Szentszék 1947 óta ekként ismeri el, a román állam maga is ekként tartja nyilván. Most víz és vécé nélkül élek a rendünk utolsó megmaradt kápolnájában.
Huszonnyolc éve vagyok prépost-prelátus. Idős rendtársaim azért választottak meg, hogy visszaszerezzem azt, amit a román állam sohasem vett el törvényesen, csak a maga nevére íratta, és most azt akarja, hogy ez az állapot örökre megváltoztathatatlanná váljon. Én arra tettem fel az életemet, hogy ezeket az ingatlanokat visszaszerzem a rendünknek. Nem a vagyonért, mi szerzetesek személyesen vagyontalanok vagyunk, nekem semmim sincs. Hanem azért, hogy a váradhegyfoki premontrei közösségnek legyen jövője. Azért, hogy az a közösség, amelyet alapító atyánk, Szent Norbert az örökkévalóságnak alapított, és amely nyolcszázkilencvenhat éve megszakítás nélkül él ezen a földön, megmaradjon.
Románia aláírta mindazt, amit nyugaton elvártak tőle. Otthon nem tartja be. Az Európa Tanács évek óta figyelmezteti, hogy saját bíróságainak ítéleteit sem hajtja végre. Senki nem kérte eddig számon ezt rajta.
Kitettek a jogszerű lakóhelyemről. Olyan helyiségekből, amelyek soha, egyetlen percig sem voltak iskolai helyiségek, hanem közel háromszáz éve a mi premontrei templomunk és rendházunk részei. Elvették azt is, amit még a kommunisták is meghagytak.
És május 27-én éjjel, miközben ügyünk már a Bihari Közigazgatási Bíróság előtt volt, miközben az építési engedély felfüggesztését kértem, és miközben tizenhárom millió euró kártérítést követelnek tőlem azért, mert bírósághoz merészeltem fordulni, éjjel fél ötkor megjelentek, és csákányokkal beverték a templomunk falát. Bontási engedély nélkül. Egy A-kategóriás nemzeti műemlék falát, amelyet saját tervdokumentációjuk egyházi tulajdonként, saját nyilatkozatuk egyházi térként azonosít. Mégis, éjszaka, titokban jöttek. Mert aki tudja, hogy törvényt sért, az sötétben dolgozik.
Ha ma nem jöttök el ide, ez a jogtiprás folytatódna holnap is, holnapután is, éjszakánként, csendben, amíg nem marad már semmi a templomunkból.
Köszönöm, hogy ma idejöttetek és felemeltétek a hangotokat. Köszönöm, hogy nem nézitek el. Köszönöm, hogy ma számonkértétek Románián a prépostságunk, a rendünk kiszorítását.
Isten áldjon meg Benneteket!
Fejes Rudolf Anzelm O.Praem. Prépost-prelátus – Váradhegyfoki Premontrei Prépostság
Nagyvárad, 2026. június 4.”
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás
