loading
Menü
Támogatás

Újabb táblarongálás Délvidéken: Cserepes

2020. okt. 21. 16:31
2 perces olvasmány
Újabb táblarongálás Délvidéken: Cserepes

Az elmúlt hetekben szinte minden napra jutott egy magyar helységnévtábla-gyalázás Délvidéken.

Ezúttal a Topolya községi (járási) Cserepes, vagyis a Bački Sokolac falucska magyar neve zavart valakit. A  korábban magyarok, illetve bukovinai székelyek által lakott falucskában jelenleg szerb telepesek, úgynevezett dobrovojácok leszármazottjai laknak, akiket azért telepítettek ide, hogy megtörjék a községben hagyományosan uralkodó magyar etnikai tömböt.

Cserepes volt annak a falunak a neve, amely a török előtti időben a mai falu helyén állt, ám ez teljesen elnéptelenedett. Végül a mai falut 1921-ben, vagyis Trianon után alapítottak, amikor is likai szerbeket hoztak ide, miután a szerb földreformban a magyar földbirtokosokat kisemmizték és a helyi földtelen zsellérek helyett több száz kilométerről hozott kolonistákat telepítettek Topolya és Bácskossuthfalva közé.

Őket 1941-ben a magyar hatóságok visszaküldték a feladónak és a település 1944-ig bukovinai székely falucska volt, Bácsandrásszállás néven. A Bácsandrásszállás elnevezés az Újvidék melletti  Futakon eltemetett, Berlint is elfoglaló magyar katonatiszt, Hadik Andrásról kapta a nevét, aki a madéfalvi veszedelem után amnesztiát harcolt ki a székelyeknek, ezen hálájukat Bácskába is magukkal hozták a hálás bukovinaiak. 1944-után azonban visszaállt a Trianon utáni helyzet.

A delhir.info hírportálon olvasható, hogy "a sovinizmusukat egyenlőre csak táblákon kiélő rongálók vérszemet kaphatnak amiatt, hogy a sorra lefestett magyar táblák okán eddig senkit sem vontak felelősségre, így lehet már holnap nem érik be azzal, hogy az éj  leple alatt csupán táblák magyar nevei ellen vonuljanak majd fel."

(Forrás és kép: delhir.info)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás