28.3 C
Budapest
2022. augusztus 11., csütörtök
Magyar Jelen
HírekKülföld

Késes támadás Bécsben

Hatan megsebesültek egy késeléses támadás során az alsó-ausztriai Baden bei Wien településen. A feltételezett elkövetőt elfogták – adta hírül csütörtökön az osztrák sajtó.

A gyanúsított egy 19 éves, osztrák állampolgárságú férfi, aki csütörtökre virradó éjszaka a Bécs elővárosának számító településen késsel rátámadt öt emberre, köztük fiatalkorúakra – tájékoztatott Raimund Schwaigerlehner rendőrségi szóvivő.

A rendőrséget először egy térre, majd egy bevásárlóközponthoz riasztották. Az első helyszínről egy sebesültet kórházba szállítottak, a másodikon pedig további három sebesültet találtak.

Kutyákkal kutatták át a környéket, majd az elkövetőt egy villa előtt elfogták. Ő maga is megsebesült a verekedés során, kezén vágási sérülések voltak, ezért őt is kórházba szállították. A tervek szerint a közeljövőben kihallgatják.

A rendőrség lefoglalt egy tőrt, amelynek a pengéje öt centiméter hosszú, az elkövető valószínűleg ezzel sebesítette meg az áldozatait.

Az első feltételezések szerint nem zárható ki, hogy az elkövető és áldozatai ismerték egymást.

A sebesültek közül senki sincs életveszélyben. A rendőrség tovább vizsgálja az ügyet.

Forrás: MTI, Fotó: RT

További híreink

Blush Lingerie: fehérnemű minden “nőnek”

Irányi Dániel

A Mi Hazánk Ifjai a normalitást hirdette a devianciával szemben

Faragó Dániel

Egy bárban addig nem adnak kosármeccset, amíg LeBron Jamest ki nem zárják a bajnokságból

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben