A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették V. Tamást, a 38 éves gyanúsítottat.
Az egyik kecskeméti áruházban szeptember 24-én kora délután megjelent Tamás, aki a vásárlótérben kihelyezett márkás cipők közül két jobbos lábbelit vett magához, azokból az áruvédelmi eszközt kitépte, majd a termékekkel együtt fizetés nélkül távozott. Saját, régi cipőit az üzletben elrejtette.
A bevásárlóközpont biztonsági őrének lett gyanús Tamás, aki furcsa módon mindkét lábán jobbos cipőt hordott. Ekkor ellenőrizték a boltban az árukészletet, és így fény derült a lopásra. A 42-es és a 44-es méretű lábbelik eltulajdonításával közel 60.000 forint kárt okozott a Tamás. Az üzletvezető azonnal értesítette a rendőrséget, a biztonsági szolgálat pedig visszatartotta a Tamást a járőrök érkezéséig.
Az egyenruhások előállították Tamást a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták és őrizetbe vették lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók előterjesztést tesznek a 38 éves helybéli letartóztatásának indítványozására.