25.1 C
Budapest
2021. június 22., kedd
Magyar Jelen
Belföld Jeles napok Kiemelt

Kijárási tilalomban kitöréstúra – feljelenti magát Novák Előd

A kijárási tilalom ellenére sikeresen teljesítettem a 60 km-es, éjszakai kitörés emléktúrát tucatnyi bajtárssal a hétvégén, ezért feljelentem magam a Mi Hazánk által meghirdetett polgári engedetlenségi mozgalom keretében, hogy így tiltakozzak a túlzott lezárások ellen. Észszerűtlen, hogy a több mint tíz éve mindig rendben megtartott, egyéni emlék- és teljesítménytúrát sem volt szabad megrendezni idén, ahogy futni sem lehet este 8 után az „egészségvédelem” jegyében – írja közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk Honvédelmi Kabinetjének elnöke.

A politikus a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Farkasok alakulatával teljesítette a hagyományos túrát.

“Az 1945-ös budai kitörés emlékére, mártír hőseink becsületből, hűségből, kitartásból, önfeláldozásból és hazaszeretetből való példamutatásának elismeréséül február 11-ét a Becsület napjává kell nyilvánítsa az Országgyűlés előbb-utóbb, még ha az erre irányuló képviselői javaslatomat 2013-ban le is szavazta a fideszes többség, ahogy egy történelmi játékfilmmel is adós még a kormányzat ebben a témában is”

– írta Novák.

Szerinte “normális esetben az EU is meg kéne emlékezzen arról a magyar-német áldozathozatalról, amelynek köszönhetően a szovjetek nem tudták egész Európát megszállni, hiszen a menetben elfoglalni tervezett fővárosunk ostroma több mint száz napon át tartott (ebből 53 nap teljes bekerítettségben)”.

Hozzátette, nem ítéli el azt a honvédet, aki a kilátástalan küzdelemben dezertálva a túlélést választotta (hiszen nemzetünknek így is sok vérvesztesége volt), ugyanakkor a politikus szerint tisztelet illeti azokat a hősöket, mártírokat is, akik életüket adták a haza védelmében.

Rámutatott: egyedüli pártként a Mi Hazánk vállalja fel az emlékezést, nincs ehhez bátorság a kormányzatban és a Honvédségben sem, pedig ha a doni hősökre már nem tiltott dolog emlékezni, akkor az ugyanúgy a németek oldalán, de honvédő harcban, hazánk területén elesett hősökre pláne lehetne.

Dicsőség a hősöknek!

– zárta közleményét Novák Előd.

 

További híreink

Nem találták meg azokat a medvebocsokat, amelyeket román erdőmunkások rángattak ki a barlangjukból

Varga Lilla

Hamilton is bekerült a FIFA 21-be, hogy harcoljon a kirekesztés ellen

Faragó Dániel

Mindössze húsz év fegyház várhat a machetés gyilkosra

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben