3 C
Budapest
2022. december 1., csütörtök
Magyar Jelen
BelföldHírekKiemelt

Kisbuszokat ajánlott fel a gyöngyösi kórháznak

Három darab, kilenc személyes kisbuszt ajánlott fel Nagy László, a Mi Hazánk gyöngyösi vezetője, választókerületi elnök a városi kórház főigazgatójának – tudta meg szerkesztőségünk. A járműveket bármilyen, a járvánnyal összefüggő feladat használatára bevethetik.

Nemcsak a kórház használhatja, hanem más szociális intézmény is, de jeleztük, hogy önkormányzati célra, idősek gondozásával kapcsolatos teendők segítésére is használhatóak – mondta Nagy László. Amikor ez az egész indult, leállítottam a személyszállító cégemet, azóta nincsenek használatban az autóink. Magától értetődő volt, hogy felajánljam őket. Weisz Péter, a kórház főigazgatója nagy örömmel fogadta egyébként a felajánlást – nyilatkozta a Mi Hazánk gyöngyösi vezetője.

A koronavírus-járvány leküzdéseben nélkülözhetetlen, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. A korlátozások rámutattak a helyben élők felelősségére, ezért jó szívvel ajánlom másoknak is: tegyenek hasonló felajánlásokat, ezzel is erősítve a szolidaritást és a közösségi összetartozás élményét – mondta Nagy László.

Kérdésünkre, hogy vállalkozóként, milyen kilátásai vannak, azt mondta: „Hazánkban nagyon sokan arra rendezkedtek be, hogy valamilyen szolgáltatás nyújtásával, kisvállalkozói formában biztosítják a megélhetésüket. Ebben a rendkívüli helyzetben pedig bebizonyosodott, hogy a túlélés záloga az, hogy több lábon álljon az ember. Én most például a személyszállítást egyelőre feladtam és visszatértem a villanyszerelő szakmámhoz.”

Joó György – elemi.hu

További híreink

Pozitívuma is van az elszabadult rezsiáraknak – a Jobbik bezárja irodáját

Faragó Dániel

Mi Hazánk: szintet lép a kormány a dolgozók kizsákmányolása terén

Kemény János

Sport és Politika Konferencián vett részt a Mi Hazánk Mozgalom

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben