daextlwcn_print_scripts(false);

Ábrahám Róbert Osváth Zsolt leleplezése után sem áll meg a szörnyek levadászásában. Renitens nevű YouTube-csatornájára felkerült videója alapján arra következtethetünk, hogy egy undorító, kiszolgáltatott gyermekeket kihasználó hálózat létezik Magyarországon, melyet Lakatos Márk előszeretettel vesz igénybe.

A bizonyítékokkal is alátámasztott bejelentés szerint Lakatos gyermekprostitúciós ügybe keveredett, melyben nevelőintézeti kamaszokat kényszerítettek szexuális identitásuk megválasztására, majd “pizzafutárként” kiközvetítették őket a harcos LMBTQ-celebek partijaira. Az érintettek David Pressman amerikai nagykövet lelkes támogatását is élvezik.

Ábrahám egy videós vallomást mutat egy gyermekről, akit 15 éves korában rontott meg Lakatos Márk. Ha ez önmagában nem lenne elég bicskanyitogató, a részleteket megismerve minden jóérzésű embernek ökölbe szorul a keze.

Be is drogozták a fiatalt

Egy külön hálózat foglalkozik azzal, hogy felkutassa a hányattatott sorsú kiskorúakat a gyermekotthonokban, és pénzért – vagy jelen esetben cipőkért – cserébe fajtalanságokra vegyék rá őket olyan homoszexuálisokkal, akik megfizetik az árát, például Lakatos Márkkal.

A videón szereplő fiú elmesélte, hogy egy közvetítő először füves cigivel kínálta, majd csak utána adta át őt Lakatosnak. A feladata a megbeszéltek szerint az volt, hogy engednie kell, hogy a ragadozó orálisan kielégítse őt, ám az aktus megtörténte után módosultak a feltételek.

Lakatos azt mondta neki, hogy ha ő nem viszonozza a cselekedetet, akkor nem kapja meg a jutalmát.

A fiú, aki a történtek előtt heteroszexuális volt, félelmében nem mert nemet mondani, így kábultan, hányingerrel, de megtette.

Bűncselekmények sorozata történhetett meg

Gyermekprostitúció, emberkereskedelem, nemi erőszak, megrontás gyanúja. Ezek a tételek merülnek fel az ügyben, nem megalapozatlanul.

A videón szereplő gyermek azt is elmeséli, hogy tudomása van arról, hogy másokat is hasonló helyzetbe hoztak, a férfi, aki őt közvetítette ki másokkal is megtette az ismeretségi köréből. Nem mellesleg kábítószer terjesztése miatt börtönben is ült az illető.

Az áldozat saját bevallása szerint “olyan érzés lehetett ez, mint mikor megölik”.

Az erőszakos cselekedet után ő maga kezdte el árulni magát gazdag homoszexuálisoknak, gyakorlatilag prostituált lett, azzá tették.

Mindennek ellenére Lakatos Márkot a Viasat 3 és a média még mindig celebként ünnepli, a mainstream pedig nem vesz tudomást az ügyről.

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);